Kert

Nem is tudom, hogyan kezdjem. Valamire való irománok az elején szokták, ám a mi kertünknek se eleje se vége, már ami a történetet illeti.

Régi, örök szerelem a japán kert.

Bár a méreteket tekintve nem éppen ez a méret volt az első inspiráció. Évekig fogva tartott ezeknek a kerteknek a nyugalmat árasztó egzotikussága. És ahogy lehetőségeink egy önálló kertre egyre távolabbra látszottak kerülni, úgy fordult a figyelem a részletek felé. Nem vagyunk egyedül e szerelemben. Európában és hazánkban is sokan megpróbálkoznak  e hangulat létrehozásával. De valahogy sohasem az igazi.

Nagy utat tettünk meg az első kapavágásoktól…

az első próbálkozásig..  

De a tény, hogy egy rozzant melléképület helyén ide léphettünk ki a bontásból származó nem kevésbé rozzant teraszajtón, évekig eufóriában tartott, feledtetve, hogy eredetileg valami ilyesmit  akartunk..

Sohasem lesz ilyen. De részleteket összerakhatunk. Ültetünk egy páfrányfenyőt és csodás őszi lombja mellé már csak egy kőlámpás kell. Nevelünk egy szép bambuszt és faragjunk egy lámpának valót..

Ennek néhány egyszerű oka van. Egyrészt az “eredetiben” sem egyformák a kertek. Van szegény kert…és van középosztály beli…a császári minőséget talán mellőzhetjük.

Akár szegény, akár gazdagabb kerteket nézünk, egyfajta multikultúrával találkozunk. A japán kertek varázsa abban rejlik, hogy következetesen törekednek  a természeti harmóniára. Ez a harmónia pedig egy sajátos kertészeti beavatkozásnak köszönhető, amelynek vezérelve a kert és az épített környezet egyesítése, egy egyensúly-filozófiáját tükröző szín és formagazdag látvánnyá.

És amitől egzotikus lesz a látvány, az az egység. A szomszédban is ilyen kert van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez pedig itthon megvalósíthatatlan. És amikor selyemfenyőnk háromméteres lett, azt is megtapasztaltuk, hogy a gyöngykavics közül egyenként kiszedegetni pártízezer tűlevelet nem fehér embernek való foglalatosság. De szerelmünk nem múlt el nyomtalanul, merem hinni, hogy közvetve, közvetlenül inspiráltunk barátot és ismerőst egy másik kultúra megismerésére, nem is akármilyen eredménnyel…

Íme V.P. barátom kertje, egy kispesti kertvárosias utcában. Szeretném hinni, hogy én fertőztem meg egy más “világgal”. Hozzánk hasonlóan kellett megküzdenie a konzervatív családi értetlenséggel ugyanúgy akárcsak a telekadottságokkal. Évtizednyi átalakítás után jutott ahova jutott. Harc a szomszédokkal, a sufnikkal és korcs gyümölcsfákkal, helyszűkével, épített adottságokkal. Kerámiakészítéssel foglalkozik egyébként, és nagy utat járt be a kommersz kancsók és hamutartóktól az egyedi kerámia(kő) lámpásokig. Ez utóbbiakból persze nem lehet megélni. Manapság persze évtizedeket sem kell efféle kertre várni, a globális multikultúra napok alatt berendez egyet bárhol, ahol valaki meg tudja fizetni.

 

 

lapozzunk..