Szar-ka

Azért az valahol jó, hogy a fórumos portálok némelyike beszáll a népművelésbe. Mert az itteni népeknek hamar eljár a szája, és akkor bazmegbe fúl a kulturált purparlé.

Egy korábbi fórumon is egyszer csak felütötte fejét az illemtan, és pontokba szedett Párbeszéd Szabályzat szerint lehetett csak mocskolódni. Ezt minden értelmes anyázó belátta, és ha voltak is mellékzöngék, azokat “élőben” közölte egy azonosítható hús- vér moderátor. “Hozzászólását a Párbeszéd Szabályzat vonatkozásából töröltük” – és leírták a kifogásolt tartalmat, hogy mindenki értse.

Másutt bármilyen mocsokra elég egy “elnézést a szóhasználatért“.

Egy másik hasonló fórumon, ahol – az előzőhöz hasonlóan – a ganéságokhoz valódi úri(női) becsületszavával kell az illetőnek próbálkozni, de nem erről van szó. Hanem arról, hogy a kurafi (egyébként ismert és megengedett) szavunk magyarázandó körül kell írnunk, hogy egy olyan fickóról van szó, akinek a Kurázsi mama volt az anyukája és a fater meg az Ismeretlen Katona.

A minap a magyar nyelv egyik legrégibb írott szórványemléke akadt fenn a gépi szűrőn. Egy úgynevezett óvónév. “Az óvónevek arra hivatottak, hogy az újszülöttet megvédjék az ártó szellemektől. A szellemeket megtévesztendő kifejezhetik a gyerek értéktelen voltát…míg más nevek eltagadják a gyereket a szellemek elől…”(*)

Az óvónevek egyike: Szar. Gépileg:Sz@r). Ugye, mennyivel irodalmibb?

Mondok mást.

“Úgy vettem észre, hogy mindenkinek van anyja, kivéve engem…Üvöltöttem, hogy látni akarom az anyámat, és hetekig mindent összeszartam bosszúból. Végül Rosa mama azt mondta, ha nem hagyom abba, jön a Gyámhatóság, na, ettől megijedtem, mert a Gyámhatóság az első dolog, amire megtanítják a gyerekeket. Továbbra is beszartam, már csak elvből is, de így nem lehetett tovább élni. Akkoriban heten lehettünk kurvagyerekek a penzióban Rosa mamánál, és mind elkezdte tiszta erőből összeszarni magát, mert a kölöknél konformistább nincs, és annyi szar volt mindenhol, hogy már fel se tűntem a rakásban.”

Mondhatnánk, az 1975-ös Concourt-díjat egy nagy rakás szarért ítélték egy ismeretlen írónak. “Émile Ajart senki sem ismerte, a tulajdon kiadója se, de még a Concourt-díj bizottság sem, mert a díjat át sem vette.” Tán szégyellte a “szarozást.” De enélkül a nyelvezet nélkül a nagyszerű kisregény sohasem lett volna gyöngyszem – nem kisebb nagyság tollából mint Romain Gary.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük