Papírsárkány

 “A papírsárkányok a széllel szemben szállnak a legmagasabbra – nem vele.” (Sir Winston Leonard Spencer Churchill

Az utóbbi hetek szeles időjárása azon túl, hogy rendesen borzolta az idegeimet – mélyebb gondolkodásra is késztetett… Sosem szerettem a szeles időt – ez mindig kellemetlenségeket okoz nekem – fejfájás, még rosszabb alvás, ingerlékenység, izületi fájdalmak és egyéb nyalánkságok…

Próbálok valami jót kihozni belőle. Veszek hát egy nagy levegőt, s fölé emelkedek a pillanatnak. Tisztán látom, hogy életem számos területén folyamatosan a széllel szemben járok… korai gyermekkoromtól máig…

Miért nem hiszem már, hogy egyszer valaki elereszti az a zsinórt?  A boldog gyermekkor úgy veszett el, ahogy volt…Ambíció, minta és motiváció (külső-belső) hiányában bennrekedt s elmulasztott lehetőségek. Menekülés a semmibe – csöbörből vödörbe – első házasság – korai özvegység – 24 éves koromra a fél családomat eltemettem. Apámat és férjemet. Néhány évvel később anyámat is. Aki maradt, két alkoholista testvér. És a fiam – aki az életet jelentette s jelenti máig – a mindent.

És akkor a mindennapok… Hogy miért nem alakult úgy, hogy a reggeli rutin része legyen egy könnyű smink feldobása? Bonyolult frizurák készítése agyongyötört kialvatlan fejemre? Vicc… Ja… és HSP vagyok… Hogy hová lett a romantika? A flört? Hogy miért vagyok egyedül? Hogy miért nem vagyok happy? Hogy miért vagyok magányos, miért nem alszom jól? Elfújta a szél…

Egyszer úgy gondoltam, elszakítom ezt a zsinórt, s szállok a széllel – nem bizonyult jó döntésnek… Kis híján örökre elszálltam… Húszévenként belelép az ember… Néha ugyanabba a folyóba. Vagy valami másba…  Van az az élet, amelyiknek egyszerűen az a jussa, hogy a széllel szemben járjon… ha tetszik, ha nem… Én magam, már rég elfogadtam ezt a sorsot és próbálom betölteni amennyire tudom…

Tudom, hogy miért nem sminkelek. Tudom, hogy nem vagyok romantikus alkat, miért nem vagyok happy. Nem szeretem a pletykát, nem szeretek vásárolni, sokat vagyok egyedül (és néha – jó pillanatimban még élvezem is – máskor meg belehalok), nem járok társaságba. Nem táncolok – soha …. Nem vezetek, csak ha nagyon muszáj és csak ismerős utakon… az én gyógyszerszedési szokásaim mellett az is felér egy merénylettel, s ami főbűn nem csak magam ellen.  Tudom, hogy miért nem utazom (különös tekintettel az én házam az én váram az én ágyam szentháromságra)… miért nincsenek barátaim (noha jelentekző mindig volt/van/lenne százszám.

Megismertem, megszoktam a magányomat, ismerem a fájdalmaimat (testieket, lelkieket) nem raknám rá senkire – mert az enyémek. A társadalmi-politikai – egyházpolitikai kérdésekre ki sem térek… Illene jobboldali kersztyénnek lennem – de ne vegye senki rossz néven tőlem – nem tudok. És nem is akarok…Igen – Emőke … itt vagyunk hát…Levélváltásunk után itt vagyok újra a napok óta érlelt szösszenetemben…

S látom a pont már rögzítve; jóval korábban. Otthonülő lettem. Így hozta az élet, vagy szlengesen – ezt dobta a gép. S hogy mit teszek, vagy nem teszek még az éppen aktuális széljárás ellenében? Bizonyára sok mindent… Naponként… Elég csak a munkára gondolni… vagy egyéb “örök aktuálisra”…

Nem szeretem a telefonokat. Részben mert hivatalból is sokat, másrészt mert a privát hívások szinte mindig rosszat hoztak… Nem szeretek költözni. Ahány költözés, annyi leégés – s valóban… annyi újrakezdés.

Ama nagy költözés lesz nekem az igazi költözés, amikor Valaki elereszti azt a zsinórt, s végre elszállhatok majd Haza – igazi hazámba…

Addig pedig az én sorsom itt ez….Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Zsid 13,14)

Ui. Nem kérek vigasztalásokat,  mert nem tragédiának élem meg az életemet,egyszerűen csak rendhagyónak. Meg aztán – ahogy az öreg dakota mondja – ha jól beszél magyarul – széllel szemben nem lehet szilvalekvárt kaszálni.

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4