’56

“Azt hittem, ’56-ról fogsz írni..”

Dejsze, megpróbáltam. Szánalmas lett. Mit is írhattam volna! Ma sem tudom, mi a forradalom. 12 évesen pedig…?.

Hogy velünk nem történt “semmi”…? Gyűjtöttük a rakétapisztoly lövedékek színes hüvelyeit, grundfoci közben integettük a szerelvényeken döcögő orosz katonáknak…szuez, szuez ? – kérdezték, és mi visszakiabáltunk szevasz – szuez!..

Vagy rohangáltunk az előkerült fegyverekkel, lovassági tiszti kard, bojttal, Buffaló Bill krómozott forgópisztolya, világháborús szurony, meg ilyenek…vagy kiszaladva a sarokra még meglestük a lesipuskásokat, akik a telefonvezetéket javítgató sorkatonákra vadásztak, amiért is a legközelebbi üteg megszórta a környéket aknavetővel, de csak Cujba bácsi sufnija, Fülöpék istállója meg a ping-pong asztalunk bánta, ablaküvegként végezve…

Hogy rögtön bevezették a hittant az iskolába, szerencsére a franciát is, így egy darabig se orosz, se francia, de hittan az igen…És hogy apám elindult a szabad világba, hogy azután szülőfalujából visszaforduljon és maradjon aki volt, szegény munkás haláláig. És így tovább.

Így megy ez.

Régóta keresgélem azt a képet, én vagyok rajta vigyorogva, apám pufajkájában, egy elhagyott légvédelmi ágyú társaságában.

Mondhatnám ma, harcoltam az utolsó lőszerig… – pufajkás vagy!.. mondanák a mai hazafiak…az vagyok, az volt télen a fűtetlen gyárak munkásosztálya, végül sikerült megsemmisíteni őket egy “bársonyos forradalommal.”

Elpazarolt idő. Ha “győzünk akkor”…??

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4