Sapkaságok

Az úgy volt, hogy minap kék sapkás avatarképem piros sapkásra cseréltem. Kedves virtuális ismerőseim osztott örömére. A sapka már-már státusz szimbólum. Én meg amolyan sapkaforgató vagyok, köpönyeget csak eső után forgatok.

Eccerélünk, eccerélünk, egy-két sipkát lecerélünk… “Íróembernek sokszor a fejére olvassák… -az irományait. “Műveinkbe mindnyájan beépítjük tapasztalatainkat…Ám az íróember, jobbára igyekszik valódi énjét rejtegetni.”  (Kabdebó Tamás: Amonnan)

Hol itt az íróember?!… vetődhet fel a kérdés, és jogosan. (Megjegyzem, nálunk a kérdések inkább gyűrődnek, mint vetődnek, de ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, csak a földrajzkedvelők miatt szátyárkodtam…) Joan Didion, amerikai esszéista szerint : “Sok tekintetben az írás az én kimondásának módja, hatást gyakorolni más emberekre azzal, hogy kimondom, hallgass rám, tekints erre úgy, ahogyan én, gondolkodj úgy, ahogyan én. Egy agresszív, sőt, rosszakaratúan ellenséges fellépési mód.”

Na, ehhez kell a kék. Mert a kék „az emberfeletti, hatalom kifejezője” – állítja a táltos tudomány. A „keresztyén” szimbolika szerint pedig az angyalok színe.

Semmi sem üdítőbb, mint emberfelettinek lenni. Én, mint angyal..! Komolytalan. A vörös viszont „a zsidó és keresztény hagyományban a komolyság színe. Az Újszövetségben meg (hehe..) a bűné !”… „Na, ezt adják össze !”

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4