Járda

Azt mondja egy zöldbalos városvédő, hogy szerinte a járdára (is) parkoló gépkocsiknak, úgy kell oda felállniok, hogy a gyalogosok részére még 1,5 m szabad járda maradjon, ez benne foglaltatik a KRESZ-ben is, csak be kellene tartatni.

És egyetért vele a Lehet Más a Parkolás demokratikus ellenzék is, egyúttal további kerékpárutakat is követelve.

Bevallom, én nem/sem olvastam el anno a KRESZ-vizsgán az apróbetűs részt, most meg nagyon nincs kedvem utána nézni, inkább elhiszem, hogy így van. Annál is inkább, mert előző építgetész életemben találkoztam jópár ilyen életszerű szabályozással.

Ami közelebb-távolabbi környezetemet illeti, ez annyira életszerű, hogy a parkolási gondok egyszerűen fel sem merülnek. Mindenik utcának van gyalogjárdája, legtöbbjének kettő is, oda-vissza, vagy csak úgy. Ez utóbbiaknál elvétve ki is jön az 1,5 m. Ha összeadjuk a kettőt. Azután marad a három méteres “kocsiút”, ebből kijelölünk kerékpárútnak másfelet, oszt jóreggelt, hogy ne mindig a Nagy Vezért plagizéljem.

Egyidejű biciklis autós közlekedés esetén hülyevonták találkozásánál menetközben kinyitjuk a kocsiajtót, a bicajos meg választhat. Vagy a járda. Na, ezért nem lehet azon parkolni.

Ez a másfél méter a Zemberek Műhelyben láthatott vak tyúkot. Azért másfél, hogy két zember is elférjen karonfogva, teljes mellbőszélességgel, sőt, akár három is, ha szeretünk adj király katonát játszani. Mifelénk azonban demokrácia van, egy a járda egy a mellbőség, szembejövők küzdjenek meg a biciklissel.

Én például, mellbővebb fehérnépek szemberingása esetén szeretek élire állni, így játékosan elsasszézunk egymás mellett, a biciklernek úgy is ott a kocsiajtó, oldja meg.

Egy pillanatyi flört, boldogságmorzsa, azután úgy is jön a kilencvenkilós Mariska néni két teli cekkerrel.

Régi szép idők ! Kocsi sem volt, járda sem volt, miért nem hagytuk, hogy így legyen.

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4