Warning: Declaration of AMW_Related_Sub_Items_Walker::walk($elements, $max_depth) should be compatible with Walker::walk($elements, $max_depth, ...$args) in /web/htdocs4/belayahu/home/www/wp-content/plugins/advanced-menu-widget/class-advanced-menu-walker.php on line 0
Fenn tartható a fejlődés? – Firkál(g)atok

Fenn tartható a fejlődés?

Fenn tartható a fejlődés?…És mi a helyzet lent ? Valamennyi jelenlévő régió és szervezet képviselőjének nagyon köszönöm a részvételt. Köszönöm a brazil népnek és az elnök asszonyuknak. Köszönöm a jóhiszeműséget, amelyet minden előttem felszólaló kétség kívül kinyilvánított.

Most mi, az országok vezetői kinyilvánítjuk azt a legbenső óhajunkat, hogy tartsunk be minden olyan megállapodást, aminek megkötésére boldogtalan emberiségünknek lehetősége lehet. Mindemellett ragadjuk meg a lehetőséget és hangosan tegyünk fel néhány kérdést. Egész délután a fenntartható fejlődésről beszéltünk. Arról, hogyan mentsük meg a tömegeket a szegénység karmaiból.

Mi az, ami ott motoszkál a fejünkben? A fejlődés és a fogyasztási modell az, ami a bővelkedő társadalmakat uralja? Azt kérdezem magamtól: mi történne ezzel a bolygóval, ha Indiában az emberek családonként ugyanannyi autóval rendelkeznének, mint a németek? Mennyi oxigén maradna nekünk, hogy belélegezhessük?

Még világosabb leszek. Van a világon jelenleg annyi erőforrás, ami lehetővé teszi, hogy 7 vagy 8 milliárd ember ugyanolyan fogyasztási szintet és pazarlást élvezhessen, mint a leggazdagabb nyugati társadalmak? Lehetséges lesz ez valaha is? Vagy egy napon egész másfajta párbeszédet kell megkezdenünk? Mert mi hoztuk létre ezt a civilizációt, amiben élünk. A piac, a verseny termékeit, ami egy elképesztő és robbanásszerű anyagi folyamatot indított el. A piacgazdaság piacközösségeket hozott létre. Ennek lett a végeredménye ez a globalizáció, ami azt jelenti, hogy az egész bolygót átlátjuk.

Mi irányítjuk a globalizációt vagy a globalizáció irányít bennünket? Lehet a könyörtelen versenyen alapuló gazdaságokban szolidaritásról és arról beszélni, hogy „mindannyian egyek vagyunk”? Milyen messzire terjed a testvériességünk? Nem azért mondom ezt, hogy megkérdőjelezzem ennek az eseménynek a fontosságát. Épp ellenkezőleg, az előttünk álló kihívás roppant horderejű, és a nagy válság nem gazdasági válság, hanem jóval inkább politikai.

Ma már nem az emberek uralják azokat az erőket, amelyeket szabadjára eresztettek, sokkal inkább ezek az erők uralják az embereket, és az életet. Mert nem azért jöttünk erre a bolygóra, hogy egyszerűen csak fejlődjünk, tekinteten kívül hagyva mindent. Azért jöttünk erre a bolygóra, hogy boldogok legyünk. Mert az élet rövid, és egy pillanat alatt véget ér. Egyetlen anyagi holmi sem olyan értékes, mint az élet. Ez mindennél fontosabb.

De az élet úgy csúszik ki az ujjaink közül, hogy dolgozunk, folyton csak dolgozunk azért, hogy még többet fogyaszthassunk, és a fogyasztói társadalom a motor. Hiszen végül is, ha a fogyasztás megbénul, a gazdaság leáll, ha pedig leáll a gazdaság, a stagnálás kísértete jelenik meg mindenki előtt. Pedig éppen ez a túlfogyasztás az, ami a bolygóra veszélyes. Ezt a túlfogyasztást pedig azzal tudják fenntartani, hogy rövid ideig használható eszközöket gyártanak, mert úgy sokat lehet eladni.

Így aztán egy izzó élettartama alig 100 óra. Pedig vannak olyan izzók, amelyek 100.000 órát égnek! De ilyeneket nem szabad gyártani, mert az problémát okoz a piacon, mert dolgoznunk kell, és fenn kell tartanunk a „használd és dobd el” civilizációt, így aztán egy gonosz csapdába kerülünk. Ezek a problémák politikai természetűek, és azt mutatják, ideje, hogy megkezdjük a harcot egy új kultúráért. Nem arról beszélek, hogy menjünk vissza a barlangember idejébe, vagy magasztosítsuk a visszamaradottságot. De ezt nem folytathatjuk a végtelenségig, nem irányíthat bennünket mindig a piac, épp ellenkezőleg, nekünk kell uralnunk a piacot. Ezért mondom azt, hogy a probléma, amivel szemben állunk, politikai probléma.  Alázatosan azt mondom, amit a régi gondolkodók, Epicurus, Seneca és az ajmara indiánok megfogalmaztak: „nem az a szegény ember, akinek kevés a vagyona, hanem az, akinek a végtelenségig többre van szüksége, és a végtelenségig többet és többet kíván.” Ez egy nagyon fontos kulturális kérdés. Örömmel fogadom az erőfeszítéseket és a megkötött megállapodásokat. És vezetőként be fogom őket tartani.

Tudom, hogy bizonyos dolgokat, amiket mondok, nem könnyű megemészteni. De rá kell jönnünk, nem a vízkészletek válságos helyzete és a környezettel szembeni erőszak az igazi ok. Az igazi ok a civilizációs modell, amit mi hoztunk létre, és amin változtatnunk kell, az az életmódunk. Egy olyan kis országban élek, amely bővelkedik az élethez szükséges természeti erőforrásokban.

Kis országunk lélekszáma alig több mint 3 millió. De van körülbelül 13 millió tehenünk, amelyek a világ legjobbjai közé tartoznak. És van nagyjából 8 vagy 10 millió kiváló birkánk. Országom élelmiszert, tejtermékeket és húst exportál. Síkvidék és a föld csaknem 90% – a termékeny. Munkatársaim keményen harcolnak a 8 órás munkanapért. És most ezt 6 órára csökkentik.

De az az ember, aki 6 órát dolgozik, két állást vállal, ezért hosszabb ideig dolgozik, mint azelőtt. De miért? Mert havonta kell fizetnie az autóért, amit megvett, a motorkerékpárért, amit megvett, és fizetnie kell és fizetnie kell, és amikor mindezzel végzett, rájön, hogy reumás öregember, mint én, és már vége is az életének. És akkor megkérdezhetjük: hát ez az emberi sors?

Azt mondom, ezek a dolgok a legfontosabbak: a fejlődés nem lehet a boldogság kárára. Az emberi boldogság javát kell szolgálnia, a földi szeretetet, az emberi kapcsolatokat, a gyermekek nevelését, barátságok ápolását, az alapértékek őrzését. Pontosan azért, mert ez a legértékesebb kincs, amink van, a boldogság. Amikor a környezetért harcolunk, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a környezet első eleme az emberi boldogság. Köszönöm.

Jose Mujica beszéde a 2012-es riói ENSZ konferencián

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük