PéDéeM

Régebbi írások közt keresgélve olvastam újra egy korábbi vélekedésemet. Egy kis Vonnegut eszmécske inspirálta akkor, most valahogy visszaköszön.

A Nem végtelen történet-ről van szó. Akkor Tibor barátom a “szerintem” ellenére megkérdőjelezte ama kitételem, hogy “Magyarország története Trianonnal véget ért”.

Formálisan igaza is van. Magyarország egy történeti fejezete véget ért és Magyarország történetének újabb fejezete elkezdődött, folytatódik, sőt napjainkban emelkedett törvényerőre, hogy ismét Magyarország Magyarország, nem holmi ilyen-olyan respublika.

A hangsúlyom azonban a történeten lett volna, az idézet sugallta mélyebb mondanivalón, ha sikerült volna. De azt, hogy Magyarország egy/ik/kori története véget ért, ezt fenntartom. Új történetbe kezdett. Vagy kezdhetett volna. Kell kezdenie. Semmi sem erősít ebbéli vélekedésemben jobban, mint a kétharmados, még oly demokratikusan választott, bohócklientúra szánalmas és undorító  erőfeszítései hogy az új történet el ne kezdődhessen, hogy a régit kell tovább írni.

Az sem baj, ha az őstörténet irreális, hazug elképesztően képmutató folytatására nem lesz sem kiadó, sem vevő, olvasó is csak alig. Van nekünk saját kiadónk, sőt, ingyen is odaadjuk, dedikálva.

Remélem, hogy “új szelek nyögetik az ősmagyar fákat…” – és lehet, hogy a csodákra is várni kell még. De a jövő elkezdődött. Ti mondtátok. A Ti jövőtök is nem csak a miénk, ami hátravan még belőle. A Tiétek.

“A mozgalom mindenkit befogad, feltéve, ha az ajtó előtt hagyja ideológiáit.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük