Kapiszoci

A Korongvilágban minap tett virtuális kiruccanásom újabb hozadékával hozakodnék elő, na, nem akarok én sokat huzakodni, dehamár…

A Korongvilág(* az a hely, teccenek tudni, ahol kissé lassúbb a fény. És az ottani egyházmegye sem egy ház, amióta visszaadták neki a többit. A varázsló pedig nem töri pálcáját, hanem  támaszkodik rajta. Béla szerint nem pálca, hanem bot, jelezvén, hogy a jó pásztor is holtig gazdálkodik.

Másholvidék a Korong azon része, amely a tengelytől egyre távolabb, a peremhez egyre közelebb, persze attól függ.

“Beléptem a téeszcsébe, twiszt
Bevittem a tehenem is, twiszt
Hadd tudja meg szegény barom
Milyen az a közös vagyon
Húzza már a más igáját, twiszt..” Hehe.

Ami a gazdálkodást illeti, beleérdeklődésem horizontját véletlen a Peremricsajon túlra vetítvén, egy darabig néztem a HÍRfalutévét, riportműsor volt Valaholfalváról. Valaholfalva olyan hely, amilyet a Perem közelisége miatt még kevésbé világít be az aprócska nap.

Nade, komolyra fordítva. Az itteniek éppen egy traktorilag vontatott gördülvényben szorongtak páran, a közöttük felemelkedő szerkezetbe palántákat rakosgatván. A szerkezet meg mentében földbe nyomta azokat, amik félrementek azt a gyalogos igazítók helyretették. Dohányt ültettek.

Amint arra a lassan fény vetült, ez egy közmunka program. Valamiféle erre a célra létrehozott vállalkozás irányítása alatt. Arra nem vetült fény, kinek a földjén, ahogyan arra sem, hogy, kié lesz a dohány, bármely értelmében. De, mint mondották, siker esetén a közmunkásokat át/felve(het)szi a kft. Visszavezetendő őket a munka világába. Talán kicsit több dohányért.

Beléptem a közmunkába, twiszt…

(* A Korongot négy szürkemarha tartja, amelyek a világmadár, a nagy M’Turul hátán állnak, ami a világűrben halad ismeretlen irányba. A Korong középpontjában a Tengely a szélén a Peremcsobaj található. Aki túlsétál a Peremen, az kizuhan a világűrbe. A világ aprócska napja és holdja a Korong körül kering. A Korong hatalmas mágikus mezeje miatt a fény lassabban terjed, mint a hang.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük