A demokrácia

Meddig terjednek egyáltalán demokrácia határai ?” A kérdés a mo.hu fórumán vetődik fel 2007 márciusában.

Utaltam rá hozzászólásaimban, hogy nem egészen egyértelmű érzéseim vannak a demokráciával kapcsolatosan. És olvasva többeteket (és másokat) a kép csak árnyalódik. Sok kis magán(demokrácia)kép. Amolyan szürkeárnyalatos. Ahelyt, hogy színes lenne. És ez itten a lényeg, azt hiszem, a tökéletlenség képe, az örökös konfliktus az egyén szabadságigénye és a demokráciaadta lehetőségek között.

Egy John Dunn nevű fickó “egy régi de életképes gondolat”-nak nevezi a demokráciát. Mi pedig a gondolat valóságát szeretnénk. Nehéz tudomásul venni, hogy nem fog menni. Legalább is még jó ideig nem. Vagy nem úgy.

Nejem érzékeny egyensúlynak nevezi. Kártyavárnak. Iszonyúan óvatosan kell bánni vele, széltől is félteni, miközben próbálunk újabb lapokat elhelyezni egymáson.

A régi gondolat két és félezer éves. Arról szólt, hogy “a politikai közösségeket hétköznapi embereknek kell irányítaniuk, nem pedig rendkívüli lényeknek.” (Figyelsz Orbán?) Ezt az ideát pedig jól elhittük. Volt/van valóságalapja. Az athéni alapmodell. Az “igazi” népképviselet, a vele járó felelősséggel. (Persze nem pofázott bele lépten nyomon az ombudsman.)

Legalább száz éven át (a komenizmus ennyit sem ért meg) az athéni polgárok önmagukat kormányozták. Minden felnőtt állampolgárra rákerült a sor, hogy (egy napig ! ) a tanács feje legyen. De hullhatott is. A feje. Egyszerű szótöbbséggel. (A nők és gyerekek nem voltak polgárok.)

Ám a Kr.e. negyedik századra kezdték elkúrni a dolgot, kezdett kialakulni a fizetett, állandó közhivatalnokok rétege, persze a szakmai professzionalitás elengedhetetlen követelmény volt, de végül is ez a tendencia tette lehetővé a politikáért élő státus politikából élővé válását, egy szükebb kör számára. A modell addig működött, amíg a fegyveres demosz oltalmazni tudta a “szabad férfiak önálló közösségét”. Azután jöttek az erős harcos makedónok, majd a rómaiak – és elsöpörték e vidám(?) életet. C\’est la vie(dám)

A “régi gondolat” majd kétezer évre háttérbe szorul. Ám 1776 óta nyilvánvaló, hogy a részvételi demokrácia nem működőképes, megerősödik a képviseleti demokrácia intézményrendszere a világ egy jó részén. Úgy látszik, nincs alternatívája. A vallási rendszerek széttagoltak, (hál’Istennek, Mohamednek, Buddhának) egy vallási rendszer világméretű uralomra jutása valószínűtlen. A XVIII.-XX. század pedig végképp befogadja és megerősíti pozícióját. A modern állam nélkülözhetetlen kellékévé válik. A modern állam pedig – mint tudjuk – a piacgazdaság talaján áll. A modern állam egyszerre védelmezi elszántan a magántulajdon szentségét (rendesen betéve ezzel az esélyegyenlőségnek, igazságosságnak) és az ember szabadságjogait.

A képviseleti demokrácia az a bűvész, aki szalonképessé teszi a mutatványt. Mert ” a képviseleti demokrácia képes ötvözni a politikai hatalom (modern állam) viszonylag összefüggő rendszerének gyakorlati életképességét a népi önkormányzás eszméjének kecsegtető varázsával.” “Na ezt adják össze !”

A képviseleti demokrácia életképességének a titka abban a bámulatos trükkben leledzik, amellyel elhiteti, sőt bizonyítja, hogy képes a piacgazdaság hatékony védelmére úgy, hogy legitim hatalmát egyenesen a polgárok rendszeres szabad választásából nyeri. Ennyit a demokráciáról. Hihi.

Van a demokráciának egy sajátos mellékvágánya. A szociáldemokrácia. Valamely méltatója röviden így jellemezte mélységes történelemfilozófiai érzékenységgel: fából vaskarika.

“A bolsevik forradalomnak vége.” – írja Neal Acherson, 1989 Kelet-Európájáról. Az un. hatalmi vákumon kívül, sérült nemzetek sorát hagyta örökül. A totalitárius Párt szinte megsemmisítette a civil társadalom önszerveződéseit. Autentikus, spontán energiák híján pedig nehéz hatékony civil szerveződéseket létrehozni, nélkülük azonban nem létezik demokrácia.

A rendszerváltások első dolga volt a szocialista mozgalmak emlékét még örző munkásosztály szétverése. Most pedig azt a szociális jólétet kérjük számon, amelyet ezek léte és érdekérvényesítő képessége nélkül lehetetlen elérni. Így azután nem kell csodálkozni azon, hogy a talaját vesztett törekvések – jobb híján – újra előráncigálják a “nemzet” mindíg kéznél lévő fogalmát, s felsorakoznak egy ambiciózus vezető által definiált (egy a) zászló alá. És, bár a jelszó a polgári, az ígéretek szocialisták, ezen közben a kis és nagyvállalkozó nem e társdalom normális tagja, hanem, a hiánygazdaságból profitáló adócsaló, hazug szélmámos.

Különösen érdekes az erős nemzetállam álmának újbóli felmerülése. Nem kell nekünk Unio. Elég a nemzettudat, és sámándobok ütemére dübörög majd a gazdaság. Csakhogy az Unióval, a kapitalizmussal az eredeti tőkefelhalmozás (is) jár együtt. A szocialista szektorok privatizálásával pedig belép a nyílt verseny. A megszűnő iparosítás pedig, a nyílt versenyben a (főként) nyugati kereslettől való (szinte gyarmati) függőséghez vezet.

A befagyasztott, máig ki nem beszélt kisebbségi, faji problémák, nemzetiségi gyűlölködések, előítéletek csapódnak a gazdaságiakhoz. Mérgezik a társadalmat. Mindenki, aki e mérgektől átitatva, előítéleteit, elmúlt -vélt és valós – sérelmeit és tudatlanságát újabb generációkra örökíti egyre távolabbra taszítja egy valódi demokratikus berendezkedés lehetőségét. Magyarországon ma nincs demokrácia – állítja az ambiciózus vezető. És igaza van. Ha rajta múlik, nem is lesz.

Aztat mondja a soros ellenzék rettenhetetlen vezére: „Én az alkotmányosság és a demokrácia keretein belüli megoldásokat keresem még most, amikor Magyarországon egyébként már nincsen demokrácia. Szerintem egy demokrácia nélküli többpártrendszer van ma Magyarországon” – és bizonyításul hozzáteszi: “Egy demokráciában a rendőrség nem az állam rendőrsége, hanem a mi rendőrségünk.” (Orbán V. 2007.03.)

Mégis kié a rendőrség, Narancsvitézkém, ha nem az államé baz’meg és ki az a mi ? valami államon kívüli entitás ? Talán érdemes lett volna annyit megjegyezni Marx-ból, hogy “az állam olyan erőszakszervezet” amely nem pom-pom lányokon keresztül erőszakol…be kellett volna járni az órákra, az egyetem mégse parlament.

Alkotmányozó nemzetgyűlést ! – lengetnek az árpádsávosék. Vajon miről ? A rendszerváltás kinyilvánította, hogy alkotmányos demokráciát kíván megvalósítani. Vagyis akkor most az van. Népszuverenitás, választott parlament, többpártrendszer, írott alkotmányos jog, meg ilyenek. Csányi Vilmos azt mondja: “én a legnagyobb gondnak azt látom, hogy a társadalom nem értelmezi megfelelően a demokrácia fogalmát. A legtöbben valamiféle intézményesített jótevőnek gondolják a demokráciát, ami igazságot oszt, felkarolja az elesetteket, és majd az egyetemes jó felé tereli az embereket. Ezt mind nem teszi… a demokrácia csak egy elvi megoldás a szociális felfordulás kezelésére, amely nem igazságot, jóságot, bölcsességet vagy logikus elrendeződést szolgál, hanem kizárólag a hatalom békés megszerzésének szabályait biztosítja.”

Igaz, senki nem mondta(?), vagy mégis? legalább is nem főműsorban a köztévé egyes csatornáján, hogy az “átkos” gazdasági rendszereinek antallos szétrúgása és (privatizatőrökkel) helyettesítése hatalmas társadalmi feszültségekkel fog járni, ” amelyek tovább növelik az örökölt előítéleteket, régmúlt félelmeket (ezekben igen gazdagok vagyunk, mondom én..) és az eljövendő nagymértékű kizsákmányolás veszélyeit, amelyek leginkább fenyegetik a demokratikus fejlődést” – mondja Neal Archeson. Majd így folytatja: “…vajon sikerül-e megszerezni az új prosperitásnak legalább az első, bizonyítékait, mielőtt a nélkülözések és a szegénység miatt elfogy az emberek türelme. Ha hamarabb fogy el a türelem, akkor nincs sok esély életképes demokráciára…következményei pedig politikai apátia,…cinizmus a túlnyomó többség részéről, és a fanatikus csoportocskák ellenőrizhetetlen növekedése…”

Kedves gyerek ez a Neal. Hogy beletrafált tizenöt évvel ezelőtt! Azért ad nekünk egy kis esélyt. “Értelmetlen lenne, ha Európának ezen a felén nyugodt, stabil parlamentarizmusra számítanánk. (ez ötleteket ad az Orbánnak!) Lármás lesz a politika, időnként tekintélyelvű, és talán még a lovas is idelovagol újra fehér lován. (Ne baz\’, már egyszer elcseréltük…!) Művelt, tehetséges, tapasztalt polgárok sokasága (ez nem a polgári körök…?) – akik nagyon kevesen voltak azokban a távoli időkben -(nana…csak épp a darutollal nem lehetett visszapofázni…) meg fogja védeni az alapvető polgárjogokat és a saját lehetőségeit. (nem sok, de kezdetnek.)

Okosabb, ha inkább valamiféle “olasz” jövőt képzelünk ebben a régióban. Azokra az országokra gondolok, amelyekben a veszekedő és megbízhatatlan parlament felszíne alatt keményen dolgozó polgárság rejtőzik. (figyejj oda!.. nem ejtőzik, míg a melós gürcöl…) Ugyan nem szívesen fizet adót, vagy engedelmeskedik a törvényeknek, de azért ügyet sem vetve a politikusokra, általános jólétet teremt. Demokraták, hazafiak, de nincsenek illúzióik a miniszterelnököket és honfitársakat illetően.”

Ez teccik! Mindenki mongyon le! Én az illúziókról. A jólétről nem szeretnék. Megyek, dolgozom kicsit. “…maga a nép nem akar demokráciát! Munkát akar ,kenyeret akar, békét akar, nem emberi jogokat és parlamentet!…”

(Kopátsy S. – Hehe. Emmá szocalizmus.. kár vót rencervátani…Azér\’ figyejj csak !

***

“A modern demokráciában a tömegeknek nincs több befolyásuk a kormánypolitikára, mint az abszolút monarchiában, vagy a diktatúrában. Bizonyos értelemben a modern demokrácia a kevesek diktatúrája, de egy formális és manipulált népi meghatalmazás birtokában… A modern demokráciában a tényleges uralkodó csoportok és a nép közé beiktatják a parlamentet, ezáltal a hatalom tényleges birtokosai elrejtik saját felelősségüket, és a közvélemény esetleges elégedetlenségét a parlamentre irányítják.” (dr. Plenter J.- CivilHírlap-2010)

2 Responses to A demokrácia

  1. admin szerint:

    “Egy demokráciában a rendőrség nem az állam rendőrsége, hanem a mi rendőrségünk.” – https://24.hu/belfold/2010/09/01/terrorelharitasi_kozpont/

  2. […] demokráciáról szólnék külön is. Egy John Dunn nevű fickó “egy régi de életképes gondolat”-nak nevezi. Mi pedig […]

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük