Népzene

“A népzene a magyar kultúra állócsillaga…és mindig lehet meríteni belőle…”

Szeretem ezeket e nyelvi fordulatokat. Lehet nyeríteni  meríteni belőlük…na jó, én még olvasva tanultam olvasni, a kép azután képződik az emberke fejében. Az nyelvtan meg még később. A csillagászatról nem is szólva.

Bár ez utóbbit nem kell képzelni, csak felnézünk egy verőcsillagfényes augusztusi estén arra, amit égnek nevezünk és ezerszám láthatjuk ahogy égnek. Meg hála is neki. Az égnek. Képzelni a Göncölt kell, mármint szekérnek, még annak is aki szekeret nem látott. Csak ne ez után a kép után álljon neki barkácsolni egyet.

Amikor pedig a népzenét szemléljük, merőn merítés okából, nem győzzük elhessegetni azt a földrajzórán belénkplántált gondolatot, hogy a Föld forog, nyugatról kelet felé, a merítés helye meg pont ellenkezőleg, ezért látszik állani, ahogyan mi is, kezünkben a mericskével.

Hogy melyik népzene is lenne a magyar kultúra állócsillaga, szerencsére tisztázódik kicsit később, mondván, “a magyar népzene hordoz annyi értéket és szépséget, hogy ma is megáll a saját lábán”, ami ugye azért joggal elvárható egy állócsillagtól. Már ha megáll, mert amennyi keveset mi a népzenéről tudunk, ha maga megáll is, de az erre táncolók elég hülén néznének ki, csak úgy ádigálva.

Ha rajtuk múlik, két merítés közben nemcsakhogy nem ádigálnak az ő sajátlábukon, de méginkább sűrűn emelgetve még csapkodják is. Hejretyutyutyu..

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4