Humbug

1930-ban elmélkedve John Maynard Keynes úgy vélte, a század végére a technológia olyan mértékben fejlődik, hogy lehetővé teszi a Nagy Britanniához és az Egyesült Államokhoz hasonló országokban a tizenöt órás munkahét bevezetését.
Az elmúlt évszázad során az iparban, mezőgazdaságban vagy háztartásban dolgozók száma drámai mértékben csökkent, ugyanakkor az irodai munkások, menedzserek, üzletkötők és vevőszolgálatban dolgozók száma megháromszorozódott: mostanra a foglalkoztatottak háromnegyede tevékenykedik ebben a szektorban, a száz évvel korábbi egynegyedhez képest.

A kapitalizmus keretein belül kimondottan ez az a jelenég, amelynek állítólag nem kellene léteznie. (…) A közgazdaságtudományi elméletek szerint egy profitorientált cég soha nem fog pénzt pazarolni olyan munkásokra, akikre valójában nincs szüksége. És mégis, mindez valahogy megtörténik. (…)

A leépítések mindig azokat az embereket érintik, akik ténylegesen csinálnak valamit, mozgatnak, megjavítanak, fenntartanak dolgokat. A sors megmagyarázhatatlan fintora folytán, a fizetett aktatologatók száma továbbra is növekszik, és egyre több alkalmazott veheti észre, a szovjet munkásokhoz hasonlóan, hogy a papíron lévő heti negyven-ötven óra helyett, a valóságban csak tizenöt órát dolgozik, azaz annyit, amennyit Keynes is jósolt.

A rejtély megfejtése egyértelműen nem gazdasági, hanem inkább morális és politikai jellegű. Az uralkodó osztály rájött, hogy egy boldog, eredményes, szabadidővel rendelkező népesség halálos veszélyt jelent számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük