Humbug

1930-ban elmélkedve John Maynard Keynes úgy vélte, a század végére a technológia olyan mértékben fejlődik, hogy lehetővé teszi a Nagy Britanniához és az Egyesült Államokhoz hasonló országokban a tizenöt órás munkahét bevezetését.
Az elmúlt évszázad során az iparban, mezőgazdaságban vagy háztartásban dolgozók száma drámai mértékben csökkent, ugyanakkor az irodai munkások, menedzserek, üzletkötők és vevőszolgálatban dolgozók száma megháromszorozódott: mostanra a foglalkoztatottak háromnegyede tevékenykedik ebben a szektorban, a száz évvel korábbi egynegyedhez képest.

A kapitalizmus keretein belül kimondottan ez az a jelenég, amelynek állítólag nem kellene léteznie. (…) A közgazdaságtudományi elméletek szerint egy profitorientált cég soha nem fog pénzt pazarolni olyan munkásokra, akikre valójában nincs szüksége. És mégis, mindez valahogy megtörténik. (…)

A leépítések mindig azokat az embereket érintik, akik ténylegesen csinálnak valamit, mozgatnak, megjavítanak, fenntartanak dolgokat. A sors megmagyarázhatatlan fintora folytán, a fizetett aktatologatók száma továbbra is növekszik, és egyre több alkalmazott veheti észre, a szovjet munkásokhoz hasonlóan, hogy a papíron lévő heti negyven-ötven óra helyett, a valóságban csak tizenöt órát dolgozik, azaz annyit, amennyit Keynes is jósolt.

A rejtély megfejtése egyértelműen nem gazdasági, hanem inkább morális és politikai jellegű. Az uralkodó osztály rájött, hogy egy boldog, eredményes, szabadidővel rendelkező népesség halálos veszélyt jelent számára.

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4