Zsarnokok

„Nem zsarnokainkat szeretjük, hanem a kiszámítható, konszolidált életkörülményeket ” – állítja Gerő András történész. Bizarr nosztalgia.

Jaj, jaj, jaj…ki a franc szeret itt és kit…? kérdem én.

Nem igazán tudnám visszaadni akkori életérzésünket. De ha volt valami meghatározóan más, az az volt, hogy a legszegényebb is embernek érezhette magát. Mégpedig egyenjogú embernek, a pénztelenség egyenjogán, és tisztességesnek, ha mértéktartó távolságban leledzett a hatalomtól.

Az ország túlnyomó többsége így leledzett, mi voltunk a nép, a hatalom pedig békén hagyott bennünket, úgy nagy általában. Azt, hogy van kormány, csak az újságokból tudtuk, és franc se törődött vele, mentünk a dolgunk után, fedél és Trabant. És “még a szépen berendezett lakást és a csinos öltözködést is többre tartottuk az alapvető szabadságjogoknál.” – idézet egy Máriától.

Drága Mária! Talán azért, mert nem értelmiségiek lévén másként éltük meg azokat. Talán azt gondoljuk, a szabadság az, ami túl van dimenzionálva. Talán, mert azt gondoljuk, ami Önnek tán már eszébe sem jut, hogy a szabadság véget ér abban a pillanatban, amikor arra kényszerítenek bennünket, hogy a pelenkába szarás helyett bilire üljünk.

Igen, kedves (másik ) Mária. “A gondolkodás szabadsága kényelmetlenséggel jár.” Viszont ezt az egyet senki el nem veheti, nem is vehette el soha tőlünk – nem hívőktől.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük