Stádium

“Harmincezer férőhelyes modern stadiont és sportkomplexumot álmodtak a Puskás Ferenc stadion helyére, amely további 25 ezer hellyel bővíthető…”

Álmodásban profik vagyunk. Az álmodásban az a jó, hogy jó sok pályázati milliót lehet kifizetni kapavágás nélkül. Mert nálunk egy kapavágás kormányokon ível át, völgyhídként. És a kapálásban még az is a jó, hogy kis idő után nem tudni, hol kezdődött és hol ért véget.

Nem hinném, hogy kapálás ügyben bármit is egymás szemére vethetnének az Álmodók. A megannyi félbehagyott kapálás szónokai egyszerűen magukat megtagadni nem tudó honfiak. Csak követték a hagyományt.

A Népstadion átadásakor félkész volt két tucat szektor. Azután meg úgy maradt. Lassanként javult kicsit. De én még emlékszem a világítás elkészülte utáni esti meccsekre, Újpest-Milan, Vasas-Botafogo és a többiek, ahol hetven8ezres nézőszámok előtt zajlott a fiesta, Armstrongról nem is beszélve.

Most meg itt ez a harmincezres álom. Egy álom, amelyben több hely jut az építész önmegvalósításnak, mint a magyar focinak.

Persze, lehet, hogy én álmodom. Úgy tűnik, a magyar valóság is a Jerofejev-i váltásokról szól, háborúról békére, falatozóról McDonaldsra, magányosról szinglire, szocializmusról kapitalizmusra (stb); Népstadionról Puskás stadionra, Felvonulás tér-ről ’56-osok terére, Nemzetiről “Gödör”-re, Expo-ról Nemzetire, Nyugatiról Kormányzati negyedre (és így tovább) Bajnokok Ligája döntőről Nemzeti vágtára.

Ja. Majd Fásy megy Colosseumba, Santana meg a (valamelyik) “Térre” – akárhogy ís hívják. A teret.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük