Ezredtorzuló

Na, Bayer Zsolt is beszólt beszállt istvánozni. Hevenyen lebasz lebagatellizálta a szörnyű Leventét, amiért hagyta, hogy, Zsolt mondandója, miszerint “István deheroizálása” Levi szája íze szerint való lenne, emlékeztet engem magamra egyfelől.

“A gondolat teljes hiányát aljas és ostoba külsőségek” puffogtatásával való eltakarásának felemlegetése, ha kicsit erős is de jogos, mert Zsolt ért az ilyesmihez. De ez utóbbiról nem csak a szerzőhármas tehet, bár a balhét nekik kell elvinniök.

Ugyanis a sztori Boldizsár Miklós Ezredforduló c. művére épül, aminek műfaja opera prózában. Ez már eleve borzasztóan hangzik, de akkor borzasztó csak igazán, amikor hangzik.

Azért, gondoltam, ideje néha olvasnom is a firkálás helyett, hát neki is fogtam a drámának, lesz ami lesz. El is bírtam belőle olvasni vagy két oldalt. Azután azt gondoltam, meglehet Bródy csak javítani tudott volna a drámaszövegen, az hogy nem tehette, annak a zene állhatta útját.

Nem leltem arról információt, Levi belepancsolt volna-e a szövegbe. De ha skizoid szelleme rá is települt volna a műre, attól még lehetett volna belőle valami, de hát ez a gond az operákkal. Az operákat legtöbbször nem a kifinomult karakterek jellemzik, amiket el lehet jellemábrázolni, inkább az ének-zene. És ha a műfaj meghatározása opera prózában, hát abból csak az sülhet ki, hogy a főhős vadul néz jobbra-balra, már ha nem énekel, mert akkor még rosszabb.

Ami a mondanivalót illeti (melyiket is?!) talán ez a legjobb közelítés: “Az államlapítással az állam foglyai lettek. Lettünk.”

Az állam pedig, mint tudjuk,erőszak szervezet. Lehet ezt szépíteni, de jobb szembenézni vele.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük