Mi úgy jártunk..

.. az állatokkal, hogy amikor még az Apukám fiatal volt, erős és Oroszlán jegyű (ez később is megmaradt smile ) akkor azt mondta, ő mindent levág, amit meg lehet enni.

S lőn. Mondjuk a galambok nyakát eléggé csukott szemmel tekerte ki, de csirke, liba, disznóölés, az jöhetett. Később őznyúzás, meg ilyenek.

Az Anyukáméknak meg volt szociálista brigádjuk. És mivel az üzemadminisztrátor bőves-bőven ráért a brigádnaplót csicsázni, (tudod, ez a hazudj többet mozgalom!) smile minden évben ők nyerték a szociálista brigádversenyt. Ami pénzzel is járt. Ebből aztán elébb vettek egy birkát, majd kettőt, majd egy birkát meg egy kecskét. Ezeket is mind az Apukám vagdalta le, és a gyár nagy füves területén hatalmas bográcsban főttek szegény “haverok”.

Aztán mikor Zalába kerültünk, akkor sürgősen vettünk kiszuperált tojótyúkokat, ‘akiket’ az Apukám olymértékben feljavított, hogy a környéken nem tojt senki tyúkja akkorákat, és olyan szinte piros sárgájú tojásokat.

És elkezdtünk nyulakat is tenyészteni, mivel a szomszéd német csemeték húsvétra kaptak három kisnyulat, és hova tegyék, mikor hazamentek. Ránk maradt, mint szamárra a fül.

Így én lettem a nyúlpároztató, mert a Tibi csak lerakta Gézát a mamanyuszihoz, aztán ment a dógára, és később – gondolván, Géza kellően vitézkedett – visszatette őket a helyükre. Én meg mondtam, nem lehet ilyen felelőtlenül foglalkozni a nyúlszaporulattal, és ellenőriztem, hogy mit mível Geyza. Na, hát Geyza kérem teljesítette házastársi kötelességét, és lett is annyi nyulunk, mint a franc.

Aztán idő múltával a nyuszik elkezdtek házi kedvencként viselkedni, mert Tibi nemcsak etette, gondozta őket, hanem simogatta, dédelgette is. Mikor látták, hogy jön Tibi, kétlábra állva várták, és igyekeztek a keze alá kerülni.

Egyszer meg azt mondja Tibi, mikor megérkeztem pénteken, gyere fiam, mutatok valamit. Hát kiengedte a tyúkokat a kifutóból, és elől ment, mint a kokas, és mondogatta: – Gyertek pipikéim, gyertek, gyeeertek.

Mire a tikok pááák-pák-pák-pák hangokat hallatva libasorban mentek szépen Tibi után, ki az útra, el a kanyarig, aztán szép rendezett sorban vissza. Rendkívül mulatságos volt. (Basszus, szerintem én már megírtam ezt – legföllebb, a végén majd kikérdezem, mindenki tudja-e már kívülről!)

Na, mindegy, a végén oda jutottunk, hogy a nyúltenyésztést abba kellett hagyni, mert Tibi először csak leütni nem bírta őket, utána meg már megnyúzni se, hiába csinálta meg az unokabátyám a gyilkolást.

A tyúkokat meg a Rózsi néninek kellett levágni, mert azokat se volt hajlandó.

Pedig Tibi – mint mondtam – egy Oroszlán volt. De nem olyan igazi ragadozó. Csak mint a Metro Goldwyn Mayer díszoroszlánja, olyan senkit se bántós.

Ez az egész most Fődim nagy kecskeszaporulatáról jutott eszembe, gondolván, ha végképp nyugger leszek, milyen hasznos volna nekem egy kecske, nem kéne annyira füvet vágni, meg a szomszéd dzsumbuját is lerágná. Na jó, de tuti, hogy a szobában aludna, és csokitortával etetném, vagy amire csak vágyik.

Mert én sose voltam Oroszlán, szóval eleve hátránnyal indulok Halak létemre mindenféle állatkával szemben. Az ember – ha ilyen Halállatfajta – nem bírja megenni a haverjait. Mert én meg nem a cápaféle hal vagyok, hanem valami kis sneci-lelkű.

(bocsánat azoktól, akiknek már a könyökén jön ki a mi állattartási metódusunk..)

 

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4