Sonkavét

“Isten akkor \”hal meg\”, amikor elfogy a transzcendens hit a kultúrából, és Isten megszűnik kulturális ténynek lenni.

A Húsvét a kereszténység…máig legnagyobb ünnepe, a kultúrfejlődésünk sarokpontja, ekként a civilizált ateisták számára is ünnep , nem a hité természetesen, de a hagyomány(közösség)é. És amennyiben az ateisták is hisznek a Jó és az Igazság(osság) létezésében, ez az ünnep akár közelebb vezetheti őket a keresztények Istenéhez is.

Má’ megint keveredést vélek felfedezni IstenJézus ügyében. De ez csak nekem van, egy filozóf embernek ez cseppest sem probléma, nemúgy mint ecceri kémikusnak újabb szabad gyököt találni. Béla persze megint belebeszél, – már miért ne volna szabad neki gyököt találni, az ember ne szakadjon el a gyökeitől amíg vannak neki – lárifári.

Arról van itt szó, hogy már megin’ – keresztények nem lévén – ateistának vagyunk vélelmezve szabad gyökünk akaratunk ellenére. Továbbá, önvizsgálatra kényszerítve is egyúttal, a tekintetben, hogy vajh mezei, avagy netán civilizált ateisták volnánk, (csak így mezeien, kriteriumok nélkül) akik akár közelebb is kerülhetnek keresztények Istenéhez, így ünnepileg.

Ellentmondásos a helyzet. Ami Bélát illeti, (ünnepileg) ahogy elnéztem, leginkább Mariska néni piaci standjához igyekezett közelebb kerülni, ami nem annyira kultúrfejlődésünk, mint inkább a helyi piac sarokpontján található, jóféle kötözött sonka reményében. Ebben én az idén nem tudtam hatékony spirituális támogatásban részesíteni az intra és extrahepaticus viszonyok valamint a pancreas állapota miatt, ilyenkor maradék transzcendes hitem inkább a gyócceri kémikusok áldásos tevékenységének eredményei irányába fordul.

Az Abszolút Jó(féle) Kötözött elérése azonban nem minden, hátra van még a Felszabadítás, aminek rituáléja kultúránként változó, legjobb ha Mariska néni hitét követjük, leginkább hagyományilag, végül is ő kötözte.

Itt az idő, hogy a továbbiakat a mi Asszonyunkra bízzuk, s lőn.

Isteni lett.

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4