Zarándok

Nemrég egy bloggertársam a hiányzó láncszemről írt egy kis mesét. Rossz helyen keresgél. A hiányzó láncszem én vagyok. Persze lehet, hogy eltúlzom a dolgot, egyszerű evolúciós zsákutca vagyok csak, a tápláléklánc fogyaszthatatlan csúcsa.

Azt olvastam a minap K. helyi lapjában, egy amúgy derék ember tollából, (avagy szavait, tollnoki tolmácsolásban) hogy háromféle ember van: aki már zarándokolt, aki most zarándokol és aki majd zarándokolni fog. Az ilyeneken mindig kiakadok.

Pedig, derék, rendes embereknek is ugyanolyan joga hülyeségeket beszélni, miért lenne ez csak az ilyen-olyan celebek kiváltsága.

Szóval, ami engem illet, még nem, most éppen nem, és alighanem ezután sem voltam, vagyok, leszek zarándok. ‘zar álnok, undok dolog ez tőlem, de hát mit várhattok egy Zsákutcától. Sem két keréken, sem kétlábilag nem várható tőlem efféle bohóság. Hobóság.

Különös számomra a lelki katarzisok efféle kilábalása. Ahogyan töprengek itt az emberré válás előszobájában és veszem számba a kevéske általam ismert menetelőt, úgy találom, hogy elenyészően vagy egyátalán nincsenek közöttük géplakatosok, szövőnők, bányászok vagy fejőnők. Az emberszabásúak eme népes csoportja még mindig képtelen napi elfoglaltságai közé beilleszteni az evolúciós ugráshoz szükséges párezer kilométer megtételét, akár szent helyre vezet az, akár csak a kék jelzésen a végtelenbe. Elég az ágyukig elbotorkálni esténként.

Majmok bolygója vagyunk. Vagy bolygó majmoké.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük