Szocializáció

Egyszervoltam, (ki nem volt?) az Óperenciás tengeren innen, de az üveghegyeken túl. Ahol mindenki a Nagy Üvegvisszaváltót építette. Körmöltem, mint más a színlapot, kaptam érte bért, mi szart sem ért, de volt mindenkinek adómentesen.

Naszóval. Karvalygaz multi még sehol, mind ott lakott a vénséges vén banyánál, akinek vazsból volt a függönye. Itten mindenki szorgosan hordotta a üvegcserepeket, leginkább egyik helyről a másikra, másra nem is volt jó. Lopni, egymást becsapni, extraprofitálni nem kellett, minden mindenkié volt.

Minden reggel leszáltam az egyik buszról, fel a másikra, tömegközösen. A másik végi átszállóban volt egy cipőbolt. Akkor még úgy volt, cipőt a cipőboltból. A BKV-ben már akkor kevesebb volt a busz, mint a talicska. Amíg vártam, hogy felférjek egyre, a cipőbolt kirakatát nézegettem, hacsak nem volt értékelhetőbb női gömbölyűség. Mindenik cipő mellett ott volt az ára. Az egyik 348 Ft-ba került.

Azután egyszer csak kiszínesedett a kirakat. ÁRLESZÁLLÍTÁS!

Mindenik árbilétán egy áthúzott piros mező hirdette a régi árat, alatta fehér mezőben a leszállított ár. Zöldmező nem volt, mindenki tudta, hol él, vasfüggöny és acél országa voltunk.

Az „én cipőm” – nél ez állt a piros mezőben 430 Ft, áthúzva, a fehér mezőben pedig 398 Ft. Magyar üzlet, magyar üzletvezető, magyar eladó, magyar párttitkár, magyar nagyker, magyar gyártó, magyar szállító – és mind elvtárs.

Már akkor mérföldekkel megelőztük a kapitalistákat fejlett szocialista erkölcsünkkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük