Ke/émény remény

Na, végre, a helyünkön vagyunk. Mármint mi, magyarok. Itt volt az ideje. Kezdtem elanyátlanodni.

“Miután a magyar nép európai ősiségét kétségbevonhatatlanul bizonyították a legfejlettebb tudományos módszerek és miután békés, mindenkor alkotó (teremtő) életvitelének valamint ősi nyelvének nyomai megőrződtek a Kárpát-medencétől a Sárga-tengerig, Mezopotámiától a Nílus partjáig, nem kétséges, hogy a nemzetközi tudományos és a politikai közösségnek előbb-utóbb el kell ismernie a magyarokat „mint a bronz- és vaskori Európa egyik legeredetibb és legjelentősebb civilizációjának megalapítóit”. A magyar nyelv…” egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája, a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír.”

Ami a feszített húr erejét illeti, történelmi tény. Az meg egyszerűen alantos városi legenda, hogy a húrokhoz a lanton kívül nyilak is tartoztak volna. A nyílak miatt fohászkodók egyszerűen összekevertek félázsiai minket a teljesen másfélázsiaiakkal, és teleírták az úgynevezett történelemkönyveiket rablómesékkel.

Végleges újmeghatározásunkat a Magyarok Világszövetsége eszközölte és öntötte formába, prominens személyiségek fémjelezte keretbe. A sok doktorok, atavisztikus tekintélytiszteletlenségem okán, nem tettek rám különösebb benyomást. Olyikukat ismerem innen onnan, és bizonytalan vagyok a tekintetben, melyikük képviseli  másikukat, egyazon intézményt feltételezve, hiába is próbálkoznék, alighanem az orvosi titoktartás falaiba ütköznék.

Nekem bőséges garancia a Fehér Kéményseprők Szövetsége elnökének egyetértése.

A minap tette szóvá egy kedves nettestársam, hogy egy dolgozatomban mellőztem a Szabadkőmüveseket. Pedig a Fehér Kéményseprőket is bűnösen mellőztem.

Bevallom, eleddig utána se igen nyomoztam, miféle lehet eme elnök. “Szoros barátságot kötöttem (vagy legalább csak kevés híja volt, mert beszélni sohasem beszéltünk egymással)” véle gondolatban, tiszteletreméltó öreg úrnak képzeltem, “aki mindíg vitázik magával, balkezével folyvást hadonázva s jobbkezében aranygombos, hosszú, csavart botot tartva” és nem szerettem volna, ha megtört volna ez az illúzió, holmi segédápolók okvetetlenkedése okán.

A (egy) Szervezet számomra még misztikusabb. Ha egy szabadkőműves lenne fehér, teljesen rendjén való, ha van elég mesze hozzá. Ám,  fehér kéményseprőnek lenni, s annak is maradni, az már igazi vírtus, hozzánk illő, kebel és húrfeszítő, angyalföldi kontextusban mindenképp.

A misztikusság pedig a fehér kémények mibenlétében rejlik. Normális esetben lehet egy kémény fehér. Kívül mindenképp, de ma már bronzkori civilizációnk okán a belső fehérség is abszolúte paranormális lehet.

Úgy hallottam, megvannak a régóta üldözött gellérthegyi szabadságszobor helyén emelendő Új Magyarország Emlékmű tervei is.

Kívül belül fehér kéményt fog ábrázolni, fehér márvány kéményseprőjárdácskával. Az ELNÖK azon áll, hófehér kémcsőmosó vállain általvetve, sőt, mintegy lebeg, egyik kezében a kéménytisztító láncos országalma, a másikkal pedig magasba emel egy, a kéményből előhúzott Koronát.

Ne rázzá, má Béla! …nem is aludtam…

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4