Legyen egy vers is

Húsvéti Ecce Homo·

Valahogy megéreztem, hogy ez a néhány óra·
ismét nem lesz majd sima,·
bezakatol a vonat, s kiáramlik·
a bűzös emberek hada,·
kik rohannak majd tovább,·
kergetve mindent, mi délibáb,·

s én ismét oly kicsinynek hiszem majd magam,
mint a tömegben eltévedt süketnéma gyermek…
Lehetne Jézus is akár,
hiszen korunkban lénye sajátos
törést mutat, mert inkább testvér, embertárs,
ki beköltözvén világunkba elszörnyed,
mily fénysebességgel halad itt
az emberi élet és nem álmodik
feltámadásról Ő sem és csak
pihenni szeretne és aludni ott,
hol a legelésző oroszlánok
útját előre kitaposták a galambok,
de ez a fényhajlék mára csak
vad peronok és sínek útja,
s persze Te sem tetted könnyebbé
a mindennapi kegyelmet,
csak mondtad, csak kérted,
mikor hova, s merre menjek
-oly szívesen ott hagytalak volna,
de nem jött az ajkaimra semmiféle gnóma,
így magamban szidtam az életet,
s lehet, anyáztam is néha-,
vártam, talán újra leomlanak Betlehem falai,
quia natus et nobis Dominus,
s talán még ma sincs késő,
feltámasztani egykori énünk,
és városokat építeni kerítések nélkül,
megülni a húsvétot, mi hitünktől szépül…
Két nap túlhajszolt kábulat után
mégis rádöbbentem, nincs semmiféle titok,
csak akarsz, nem kérsz, csak mondod,
ha valamit nem kapsz meg azonnal
a sarokban duzzogsz és menni kell,
kufárok módjára óráink piacokon tölteni,
sírgödreinket magunknak magunkból kiásni,
s az enyészet tüzében hamvadni, pállani.
(quia natus et nobis Dominus = mert született nekünk az Úr)

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4