Uborkaszezon

“Már hónapokkal ezelőtt azt hangoztatták a győztes párt szónokai és képviselőjelöltjei, hogy ha kormányra kerülnek, két hét alatt rendet teremtenek, közbiztonságilag elsősorban…Legutóbb Ózdon, ahol kétszáz, megfelelően felkészített spontán ember jelent meg mint magyar nép konzultálni a miniszterelnökkel és rendőrminiszterével a közbiztonságról, ismét elhangzott: két héten belül érzékelhető lesz a változás.\” (Megyesi G.-NOL -2010-05-15.)

Kicsi vagyok, székre állok, onnét egy nagyot kiá\’tok…

Húzós lesz ez a két hét gyerekek ! Noha az új honvédelmi miniszter mostan nem említette, de azt sem említette, hogy letenne abbéli szándékáról, miszerint “Egy kormányváltás után a rendőrséget fel kell oszlatni, és újjá kell szervezni, magyarul mindenki elveszti beosztását, és majd valakik, akiket arra a közbizalom megbíz…” átveszik ezeket a beosztásokat és az összes uborkatolvajnak ezzel befellegzett.

Namost, beosztása mindenkinek lévén, ki dandártábornok, ki meg mezei járőr, erre nem lehet sok időt vesztegetni, mert a 14. napon már érezhető mennyiségű uborkatolvajnak kell rács mögött javítani a statisztikát, bevezetvén az érző alkotmány mellé az érző közbiztonságot.

Helyesebben, érezhetőt, mert ha nem érezzük, csak van, az még nem lehet kipipálni, mint teljesített ígéretet. Namost, a rendőrség feloszlatására legjobb, ha magát a rendőrséget használjuk, ki bírna náluk jobban oszlatni.

Őrülten (hendésen) egyszerű is, fel kell sorakoztatni ezeket, azután oszojj-t vezényelni, amilyen engedelmes banda, mennek maguktól. Hol vannak már a régi szép idők, amikor a Munkásőrség leszerelése évekig is eltartott, annyi volt a kiadott pufajka, derékszíj, meg molinógatya. Meglehet, újra elő kell venni a bevált szovjet fehérnemücserét. Felsorakozik egymással szemben a rendőrség és azok akiket a közbizalom velük szemben megbíz face á face..és Kovács és Kovácskettő gatyát cserél. Meg gumibotot.

A darutollakra kicsit várni kell.

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4