Ördöghal

Most már valószinüleg lehet, hogy kész van, mondja hátam megett a szakácsműsor séfje. Ártalmatlan sültcsirke, cézár salátával. A csirke már eleve döglötten érkezik, a nézőt meg ébren tartja a ügyetlenkedő celebecske.

Azért ezeknek kutya jó dolguk van idehaza. A minap láttam egy filmecskét. Valami japán zabálnokok egyik műélvezete az ördöghal. Az ördöghal nem elég, hogy ördögien nem látszik halnak, de ráadásul mérges is, ha meg akarják enni. Meg amúgy is.

Azt a részt elszalasztottam, ha volt ilyen, hogy hogyan fogják ki ördögösségét, így csak a szakács jóvoltából borzonghattam őgyilkosságán. Nem tudom, mennyi szaké volt a szakiban, de a halördög emberére akadt. Minden nézeteltérésük ellenére mondanom sem kell, szakácsunk olyan tisztelettel bánt vele, mint az európaiak a legfinomabb francia pezsgővel. Jégbehűtötte.

Ettől persze a dög még nem múlt ki, de jócskán lezsibbadt és békésen tűrte, amint emberünk lemetéli a taraját a fullánkokkal. Nem mondom, ezek a japánok tényleg kamikáze fajta. Csak úgy kesztyű, fogó, védőálarc, szkafander, páncéling nélkül metélt, egy idehazai katasztrófaelhárító a kilométeres körben kitelepítené a lakosságot, ha neszét venné efajta kockázatnak.

Végül a vadállat a macerától meglehetősen nyúzottan a forró olajban végezte.

Nem tudom, előírás-e, de gondolom minimum belülről jövő morális kötelezettség, hogy a szakács maga szolgálja fel az inyencséget. Valószinüleg ez nálunk elképzelhetetlen, itt sürgő pincér térül-fordul a mérgességgel, és szakács akár holtan is heverhet eközben. A személyes felszolgálás talán gesztus, lám én túléltem, a vendég megnyugodhat, ő is túl fogja.

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4