Vizitáció

“Nem akarok pont itt vitázni, de nem hiheted azt, hogy ha fizetnénk a 300 forintos vizitdíjat, akkor lelkiismeretesebbek lennének az orvosok!!!! Ezt Te sem gondolod komolyan. Annyit tömködtem a zsebüket, mert anyukámnak jó nyugdíja volt, meg különben is akkor nem számított semmi, csak Ő és mégsem törődtek Vele.”

Amikor felvetettem a gondolatot, egy mentalitásra próbáltam utalni. Arra a mentalitásra, amelytől képtelen megszabadulni a társadalomnak nevezett zemberek nagy többsége. Mármint, hogy valaki csináljon valamit!

Szomszédasszony is harsány ellenzője volt a vizitdíjnak. Mit képzelnek, ő már befizette az ő hozzájárulását, tessék őt ellátni. Havonta jött hozzá a háziorvos, ha kellett , ha nem, és ő szépen kifizette neki az évi 6000 Ft. vizitdíj-plafon legalább hatszorosát. Amit az orvos tett zsebre, míg a vizitdíj az egész egészségügyé lett volna, csepp a tengerben.

Nem is ezért vezették be. Szépen le volt írva a zöld könyvecskében, amit legtöbbünk olvasatlanul hajított a szemétbe. Hanem, hogy megtörjék azt a vélekedést, hogy a kapitalizmusban (valaki csinált valamit, majdnem kapitalizmus lett, amolyan kincstári…) is majd az államvalaki gondoskodik rólunk, mert egyenként megszolgáltuk.

Mondjuk, hogy így is van. Gondolom, még senki sem számolta ki, a tőle levont hozzájárulások mai értékre valorizálva mennyire fedezik ellátásait.

Nem is lenne egyszerű feladat, amikor én dolgozni kezdtem a (állami vállalat) munkáltatóm 6% együttes tb-nyugdíjat fizetett, (én semmit) ami 75-84 között 22 ről 40%-ra emelkedett. Ráadásul a különböző társadalmi csoportokra különböző mértékek léteztek, pl. a költségvetésiek csak 10%-t kellett fizessenek és még bonyolultabb a mezőgazdaságiak (egyéniek, őstermelők) hozzájárulása. De legalább létezett bizonyos progresszivitás, a társadalmi igazságosság látszata kedvéért.

Szóval, Rózsi néninek halvány fogalma sem lehet, mennyit fizetett és az mire volt elég. Már csak azért sem, mert nem üzleti alapon működött a dolog, hanem a társadalmi jövedelem viszonyok és tűrőképesség alapján, ide-oda módosítva az éppen aktuális gazdaságpolitika szerint. De azért zsigerből leszavazta a változtatás irányába mozduló szándékot.

Nem, nem gondolom, hogy a 300 forinttól lelkiismeresebbek lettek volna, lennének az orvosok. Merthogy az orvos is ember, és az emberek mindenfélék, rendesek, jók, önfeláldozók, önzőek, gazemberek ésatöbbi.

De azt gondolom, hogy talán, ha megmozdul valami egy öngondoskodásra (is) épülő személyre szabottabb több biztosítós rendszer felé, kialakulhatott volna a jövedelem és társadalmi viszonyokhoz igazított, progresszivitást is tartalmazó ellátás. És talán nem kellene most elvándorló orvosok hiányával, mérföldes várólistákkal, döbbenetes kórházi adósságokkal szembenézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük