Álmatlanság kora

Nem telik el hét, hogy a helyi Hüjetéma ne marna bele a kispesti (XIX.ker) köki beruházásba. Mámeg nem tudnak aludni a közelben lakók.

Na, ez úgy van, hogy a beruházást a szocilista kerületvezetés hozta tető alá, ami persze késik, mármint a tető. Leginkább azért késik, mert a nem szocialista viszont a VKE(* még az uccára is kivitte a közeli jónépet fát ültetni, csak hogy ne legyen beruházás. A fák persze gyorsan kidöglöttek, mert a konstruktívak csak ültetni szeretnek, fát kevésbé, inkább bogarat. Gondozni meg gondozzanak a szocilisták.

Azután a konstruktívak addig ültették a bogarat a közeliekbe, hogy nekik jogaik vannak, meg életminőségük, az meg szar, de majd a zügyvédek elintézik, oszt jónapot. Így aztán amíg a zügyvédek tetvériesen elosztották a zsákmányt a közeliek meg a pártkassza között, a beruházás álldogált, egyik résalapjáról a másikra. Nem úgy a véghatáridő, mert az maradt. A relativításelméletnek köszönhetően pedig ez esetben a maradás látszólagos, valójában a véghatáridő közeledik. A beruházó tehát éjjel nappal igyekszik tartani a relativítást.

A beruházás nemzeti színű szalagját a mára egyszerű kormányzó erővé szelidült  VKE fogja átvágni. Elébb azonban a zügyvédek mégegyszer bogaraznak, ezen már a közeliek nem nagyon keresnek, de egy jó kis kötbér már konstruktívok pártkasszáját (is) ütheti. Már ha a főkonstruktívnak nem megy fel a korábban bebogarazott vezérhangya és le nem állíttatja az egészet. Aminek épp itt lenne az ideje, most éppen úgy néz ki, mint Csernobil a kármentés után két héttel.

Igazi mementó lehetne, az összes szoci beruházó szoborával, továbbá körképileg graffitisen megpannózva. És a zemberek is éppen ezt akarják, de legalább aludni egy jó demokratikusat.

De az antidemokratikus karvaly viszont csak szerel, betonoz, mert méréseik szerint Sötétfölde továbbra is sugároz.

Hogy éjjel lehet-e dolgozni arról a XVIII. kerületi építésügyi hatóság,  majd az ügyben később intézkedő XIII. kerületi hatóság rendelkezett, nem engedélyezte az éjszakai munkavégzést. (Mégmajd befejezik határidőre oszt ugrik a kötbér…)   A kivitelező tavasszal a kerülethez fordult, hogy mentességet kapjon ez alól. Az éjszakai munkavégzésre ennek ellentmondó helyi rendelet hiányában a kispesti Zöldprogram Iroda adott engedélyt, amire persze nem volt jogosítványa,  így a XIX. kerületi jegyző ezt semmisnek tekinti,  amit meg a kivitelező megfellebez…  hihihi…így mulat a hülyemagyar közigazgatás.

Mi van Béla?!…mi az hogy múlat…ja, értem már, időt…Hogy a csákmátéi önkormányzat miért maradt ki az intézkedésekből, Pató Pál polgármester nem kívánt nyilatkozni.

*) Végtelenül Konstruktív Ellenzék

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4