Temetni szegényes

Nem, nem az ismert Agatha Christie könyvecske címét írtam el. Csak szokás szerint ferdítek kicsit a felfordulás alkalmán.

„A csepeli temető tartalékterületén alakítaná ki a temetői törvény idei módosításával előírt szociális parcellát a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. (Naná, majd a farkasrétiben mi??)

A társaság a tervezetthez képest az első háromnegyed évet 13 millió forintos hiánnyal teljesítette. Az úgynevezett szociális temetés esetén az állam vállalja magára a költségeket, ha a hozzátartozó a jogszabályban meghatározott módon személyesen közreműködik.”

Ahogyan kihüvelyeztem, előszedve a mirelit porhüvelyt, a túlélőnek adott körülmények között tisztítania és csomagolnia kell. Azután, ha házastársa a jobblétre szenderedett illető, az ásó kapa fogadalom szellemében mintegy három és fél köbméternyi külszíni fejtés következik, depóniába, felügyelet mellett, mely a szakmai és munkavédelmi oktatást is tartalmazza. Nem házastárs esetén ugyanígy, csak fogadalom nélkül.

Lovas nemzet lévén magára valamit adó földműves lovat igényel az erre szakosodott Szent Mihály Kft-től vagy kér kölcsön a szomszédtól és ekként juttatja méltóan nyughelyére a mit sem sejtő hozzá már alig tartozót.

Egyedül hantolóknak a ló nélküli változat javasolható, esetleg trógli.

Újra földmunka következik és előírt tereprendezés. Semmi saját fejfa, vagy egyéb cirkalom, nehogy különbség tétessék szegény és szegény között, az nagyon nem volna szociális.

A BTI gazdálkodását tehát semmiképp nem illik felelőtlen cselekvésekkel veszélybe sodorni. Ugyan hogy nézne ki a szlogen, hogy Magyarország jobban teljesít, kivéve a gyevi…izé BéTéIt.

„A veszteségek csökkentése érdekében a fővárosi temetőkben is bevezetnék a behajtási díjat, amely alkalmanként 370 forint lenne.”

Hmm…Nem kell sietni temetéssel, egyszer csak jönnek és behajtanak, 370-nel beljebb vagyunk..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük