A föld azé

Nem kéne nekem ezzel foglalkoznom, olyan távol állok a földműveléstől, mint ecceri újminiszter az urizálástól.

Csakis azért hozakodnék, mert megint kavarják a piszokalfredista lovasnemzeti cavarello-k. Vagy a Tudjukkik.

És most, hogy a Bádogember hazazavarta az elviselhetetlen, szemtelen hálátlan, már a puszta létézésében is irritáló népséget, akikben semmi emberi sincs, a teveszaros sivatagjaikba + kurv@’nnyuk,  méginkább időszerű, hogy hazánkfiai elkezdjenek újfent komolyabban, mint bármikor gondolkodni a magyar föld megmentéséről.

Érezzük “azt mindannyian, hogy egy nemzetiségünk ellen vívott, éspedig egyenlőtlen fegyverekkel vívott harc alkalmával, a magyarság legfontosabb képviselőjén, a földet birtoklókon első kötelességünkké vált segíteni, a földbirtok fogalma ugyanazos levén a magyar nemzetiség fogalmával.”

Nem hallgathatjuk el, “hogy e tisztán anyagi kérdés megoldásának siettetése nem egészen önzetlen indokokból indult ki, amennyiben ebben is, mint sok másban, a politika szerepelt mint fő tényező.

Attól tarthatunk ugyanis joggal, hogy a kormányon, helyesebben mondva a hatalmon lévő férfiak megelőznek bennünket, s saját népszerűségük s befolyásuk meggyökeresítése szempontjából aknázzák ki ezen kérdést…”

Ezt nem hagyhatjuk.  Be kell lássuk, “sem a kutyabőr, sem a Szózat-éneklés, sem nagy szavakkal túzdelő beszédekkel valódi tényleges haladást s maradandó eredményt elérni többé nem lehet, ezt be kell lássák most már azok is, akik néhány évvel ezelőtt még elégségesnek tartották azt, ha felöltjük a magyar köntöst és megtagadjuk az adófizetést.”

(Idézetek:Podmaniczky F.- Naplótöredékek 1862)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük