Hát, itt tartunk

Az itt, mostan, egy homályos kategória. Sokkal inkább életérzés, mint helyhatározás.

Az előző irkához kapcsolódik. Nem valami megbánás féle Pünkösd alkalmán, mer’hogy báncsuk a kaotikusokat katolikusokat papilag, püspökileg. Hanemhogy ahogyan. Igen. Egyből a torkuknak, anélkül, hogy közelebbről ismernénk őket. “Király, te tetted ezt..!”

Holott a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. De a zarándok hite már végképp megrendült, mégha nem is volt ilyenje neki. A motoros pispek láttán nem egy jobbító embert lát, hanem kiáltó ellentétet egy feudalisztikus életformát visszahozni szándékozó főpap elképzelései és  jelenkori attidüdje között.

Miért kételkednénk a jószándékban? Nyilván hitetlenségünk okán, a leglojálisabbak akkor vagyunk, ha végtelen naivitásra gondolunk. Meg azért, mert meg vagyunk fertőzve mindenféle világi szarságokkal, mint üzleti terv, meg megtérülés, meg…ki sem merem mondani, mifene.

Szóval, (még ha nem is fondor lelkületü) egyházfi földet bérel. Az államtól. Akitől szép appanázst húz, egyébiránt. Ha termel rajta, (vagy csak megpróbálja) föld alapú támogatáshoz juthat. Azután pályázhat erre-arra, akár uniós forrásokra is. Vagyis gazdálkodnia kell, ha lehet nyereségesen, a jelek szerint nagyjából nulláról indulva. Egyfelöl. Másfelöl aligha hinnénk, hogy az állam-egyház viszony jelen állapotában álmatlan éjszakái lennének emiatt. Ha mégis bukta lenne, legfeljebb a hitélet rovatba könyvelődik, azzal nem kell elszámolnia.

Szóval, nem tehetünk mást, mint reméljük a sikert, ha nem is hiszünk benne. Pedig, kell a hit

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük