Meg)rovásírás

A minap érintettem egy szép összefoglalást írásbeliségünkről. Szépkorú szerzője nem kockáztatja a nyílt vitát, egy közösségi oldalon ez hovatovább normális magatartás. Így, az írás a „nagyközönség” számára csak olvasható. Közművelődésileg még ennyi engedményt sem kellene tenni.

Nehéz megállapítani, saját gondolatai milyen arányban fordulnak elő az internetszerte olvasható „forrásmunkák” útvesztőjében. Egyébként sem lehetne bármiféle ellenvetést, érvelést ellene szegíteni egy ilyesféle heterogén halomnak, melyben egyszerre szerepelnek tudományos, áltudományos tények és fikciók, néha körtével bizonyítva az almát, néha csak úgy kinyilatkoztatásképpen. De nem bírom megállni.

Ez a kedvencem:

„Néhány példa az egyiptomi és a magyar rovásírás kapcsolatáról: “B”; kettétört és keresztbetett bot az ítélkezés képjele, a magyarban pálcát törni valaki felett. Az uralkodói pálca, a jogar rovásunk egyik “J”; jele. A hajfonat rovásunk egyik “H” jele. Az öntözőcsatorna állítva rovásunk \”CS\” jele. A menni, sietni rovásunk “S” jele. A karika ponttal, “RÉ\, a napisten, rovásunk egyik “LY” jelváltozata; “I” azonos jel a magyarban is.”

Tudjuk, hogy az ősi egyiptomi írás ékírás volt. Miután erre mindössze az i.e. 4. évezredből tudunk példát, nyilvánvaló, hogy az i.e. 4500. év körülire datált honi agyagkorong ezzel legalább egyenértékű írásbeliséget jelent, de az is lehet, hogy az említett ékírás egyenesen ebből fejlődött ki. Vagy vissza.

Azt is tudjuk, hogy az ékírás jelek legnagyobb része szavakat, fogalmakat jelöl. És a későbbi hieroglif írás sem képírás valójában, hanem ideogrammákat és determinatívumokat tartalmazó szótag és betűírás. Amennyiben ezeket az írásjeleket magyar betűkhöz kívánjuk társítani, nem kevesebbet kell feltételezzünk, minthogy azt, hogy Egyiptom ősi nyelveinek hangzása a magyar hangzásnak megfelelő, ha nem direkte és egyszerűen magyarul beszéltek. Szólhattunk volna az egyiptológusoknak, ne kínlódjanak a hieroglifákkal, csak írják át magyar rovássá, oszt jónapot.

De ezek nem hülyék. Rájöttek, ha át is írják mondjuk a Forrai féle rovássá, még mindig fogalmuk sincsen, hogyan kell a kettétört és keresztbe tett botot kiejteni. Vagy megtanulnak magyarul, vagy nem is tudom, de mindenképp fel kell hagyniuk azzal, hogy a vedert weather-nek ejtik, előre tolt nyelvvel, vagy a napot sun-nak, a soleil-ről nem is beszélve. De nem is ez a lényeg.

Természetesen, igaz magyarként, büszkeséggel tölt el a tudat, hogy a világ mindaddig magyarul beszélt, míg a Jóisten össze nem zavarta az emberek nyelvét. És nem hagyom magam a kebelfelfúvástól eltántorítani akkor sem, ha egyesek szerint az effajta mítoszgyártás „politikai legitimációs technikák része”.

Mi voltunk legelébb a Kárpát-medencében, itt a föld szíve, a kultúra bölcsője (meg sírja is, mondá a himnusz..) tessék szíves ezt tudomásul venni, valójában, csak egyetlen kérdésem lenne.

És, most akkor most mi van?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük