A költő figyelmeztet

1930-ban Thomas Mannt felkérik egy előadásra. ” A költő azzal kezdi, hogy őt meghívták ide felolvasást tartani, egy részletet olvasni fel új regényéből-de így szemtől szembe kortársaival nem érzi alkalmasnak a pillanatot arra, hogy szépen énekeljen…

Ő csak azt látja, hogy az az extatikus merevség, amely a szeptemberi választásokon Németország népét a két végtelen, a hitlerizmus és a bolsevizmus végletei rögzítette, meg nem magyarázható egyedül a gazdasági nyomorúság és a versaillesi béke következményeivel…” Valamiféle excentrikus barbarizmus uralkodik el…

“Fanatizmus és barbár fétisek uralkodnak a tömegen – s ezt az extázist, az elszabadult alvilági szellemeknek ezt az orgiáját, ezeket az üdvhadsereg allűröket, tömeg görcsbemerevedést, vásári bódé lármáját, ezt a halleluját és monoton jelszavaknak ezt a habzó szájú, dervisszerű ismétlését nem lehet csak az üres gyomorral magyarázni.

A német polgársághoz fordul ez a költő, ahonnan származik, amelynek tagja volt – s ettől a polgárságtól várja az extatikus őrjöngésnek e pillanataiban mindannak a megmentését ami Európát kiteszi, s amiért érdemes élni.” (Márai S.)

“A német polgársághoz fordul ez a költő”…de kihez forduljon, akinek nincsen polgársága. Van valamiféle középosztály szerűsége, mely napi, “kétkezi” munkájával vállán cipeli az országot, legfőképpen azt a társadalmi “elitet,” mely hálából ostobának nézi, monoton lózungokkal tömi, fanatizálja. És még azt sem mondhatjuk, hogy eme középosztály korgó gyomrú tömeg lenne.

A másik kérdés, vannak-e “költők”, akik bárkihez is fordulnának, egymáson kívül és egymás ellen. Tudják, érzékelik-e, hogy részesei a fanatizálásnak? A nép sohasem tudná magát extatikus barbarizmusba lovallni önként, nem alkalmas erre, nem ér rá, tennie kell a dolgát. De amint a “költők” nyakonöntik nemzeti érzelemmel rögtön más a helyzet.

Ilyenkor már nehéz igazi költőnek lenni. Ilyenkor az igazi költő hazaáruló, komcsi és zsidó. Vagy mindez együtt.

***

(…)
magyarklón
kerülő ember
otthon hol vagyok
szebb mint máshol
máshol a szabadság
szebb aranylánca
otthon a csikorgó
kőlap is szebb
(…)
Balogh Attila, Kovács József “Hontalan”, Horváth Gyula, Szécsi Magda, Jónás Tamás örüljetek, hogy (még) csak romák vagytok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük