Tengely

Tengely lettünk újra. Hetvenkét éve csak tengelyke voltunk, amolyan féltengely a vezérmű mellett.

Tengelyecske kanveréb, jöjjetek csak közelébb…csücsörögte a szónok a mikrofonokba. Ahogy a torkán kifért. Nem bontotta ki tengelységünk mikéntjét. De tudta überelni. Nem is nagyon foglalkozott ezzel a sajtó, mondott egyebeket is.

De engem érdekel ez a szókép, olyan kézzelfogható. Ésszel nem. Tengely nekem nem tengely csak úgy. Pláne ha áll, és ordét miközben egy médiaország forog körülötte. Az én világomban a tengelynek akkor van értelme, ha az forog. Innentől bonyolultabb a dolog, ökör tengely forog magába’.

Ha például kerék is tartozna hozzá, márpedig ígértek nekünk, (négyet is..) kell tartozzon hozzá valami egyéb felépítmény is. Tartozik is, kormány például van, fékek és ellensúlyok viszont nincsenek. Malvinra van bízva, ha jön a kanyar. Rájadásul motor se láccik lenni benne, egy ilyen járgány leginkább lejtőn képes haladni, ami persze nekünk nem nagy vaszizdasz, hozzá vagyunk szokva.

Ezzel szemben viszont környezetbarát, még eladásra is jut a környezet-kvótájából. Azután elképzelem a saját tengelye körül forgó országot. Amint ku’va lassan forog. Ennyi erővel állhatna is, de nálunk forgásban a haladás. Nincs gond az iránnyal. Azt persze értem miért forog ku’va lassan, ha megpörgetné valami kozmikus órásmester hát maradna vagy öt megyénk a centrális erőtér közelében, a többit vinné a centrifugális erő a semmibe.

De Rozi azt mondja, nem úgy van, elébb-utóbb megosztjuk Európát is, így már értelmet nyer a tengely, mint elméleti vonal. De akkor minek tengelynek nevezni? Tán mert vonalat nem bírunk, de tengelyt akasztani azt igen, bárkivel, bármivel.

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4