Fájni fog

Százmillió évvel ezelőtt amikor a tralfamadori űrhajó leszálló egysége áttörte a légkört az arizonai sivatag felett, az első kép amit a fedélzetre küldött ez volt: (!)

A “Szeretkezz, ne háborúzz” szlogent nemrég egy izraeli pornóhonlap vette elő, mint végső megoldást az izraeli-palesztin konfliktusra. A tulajdonos “szerint végső soron úgyis a szex számít, mert úgy véli: e téren mindenki egyenlő, etnikumtól és vallástól függetlenül.”

Valamint – egyes felfogások szerint- ez az élet egyetlen értelme is, az utódlás és fajfenntartás, a többit azt mi találtuk ki, szeretetet meg boldogságot, hogy két szex között se unatkozzunk.

“A Szeretet kapcsolat a külvilággal, a társadalommal, egy személlyel, a mindenséggel…. ez egy egészséges állapot….” – írta minap egy blog és fórumtárs. “Jómagam abban hiszek, hogy a szeretet felettébb ritka árucikk…egy emberi lény képes szeretni…tíz embert,…ha igen nagylelkű, szeret húsz embert. Ha rendkívül szerencsés, őt is szereti húsz ember. Ha valakitől azt hallom, szereti Latin-Amerikát vagy a harmadik világot, az nekem túl felszines kijelentés, nem jelent semmit.” – Mondja Oz. No nem a nagy varázsló, egyszerűen Amosz, aki izraeli író és egészen másképp képzeli az izraeli-palesztin konfliktus megoldását.

A megoldás igen egyszerű. Egy másik szlogen. ” Békülj, ne szeretkezz.” De ez esetben a szeretkezés a béke, szeretet, testvériség, megbocsátás együtt – nem más mint “zavaros kotyvalék”.

A háborúnak egyetlen ellentéte van – a BÉKE. A Békéhez pedig Kompromisszum kell. A Kompromisszum maga az Élet, mert az élet mindennapi kompromisszum.

Mikor “lumpenpolitikusaink” éppen az éretlen társadalomra akarják hárítani a kudarcok felelősségét (** és azt mondják valami reformnak nevezett mutyiról, hogy “fájni fog”, én sz@rok rá. Eddig se volt másként. Fiam, a világ a tiéd lesz- mondta apám. Neki is ezt mondta az apja. Ami fáj, az az, hogy lumpenéknek fogalmuk sincs mit jelent a szó : kompromisszum.

(** Hankiss E. után

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük