sz)Árnyvonal

A nyáron B.márián lazítottunk kicsit. S, a honi turizmust fellendítendő, és mert sose jártunk Csisztapusztán, hát gondoltuk elmegyünk, nemám autóval, az túl hamar van, hanem a Bfenyvesről menetrendszerű kisvasúttal, ahogyan szüléim mentek “nemrég” a picinyeinkkel nagyszüleileg. Akarom mondani, a hajdan (még öt éve is) volt kisvasúttal.

A kisvasút még megvan, és még mindig menetrendszerű, de már nem megy Csisztára. (Pedig a fürdő sokkal ápoltabb mint valaha, ez persze csak a mihez képest egyik fokozata, de azért a környéken parkoló tizenöt kocsiból tizenhárom német.)

Megy viszont Mittudoménhova, no az is jó lesz időtöltésnek. A tájékoztató szerint a kisvasút természetvédelmi területeken halad keresztül, ez kell nekünk, flóra és fauna döcögésközelből.

Odaültünk a peronra vagy félórával korábban. Sehol senki. De időre befut a személyzet. Állomásfőnök, forgalmista, masiniszta. Megbeszélés, majd Főnök béül a pénztárba, masiniszta eléfog az egy vagonnak, és pontban 14h 00-kor Főnök kiáll és szalutál, Forgalmista tárcsáz és füttyent, Masiniszta a diesel közé csap, Forgalmista pedig felugrik és szalutál, mert ő a Kalauz is.

Döcögünk. 13 km.- háromnegyed óra. Kalauz akkurátusan végigkezeli a jegyeket, mind a hatot. Három felnőtt, két nyugdíjas, egy tanuló. Azután letelepszik középre, balra, a jobboldali négy lóca helyén fafűtéses kályha, télen ő a Fűtő is egyben.

 

Kérdezzük, miért nem megyünk Csisztára. Nem érte meg, vélekedett MÁ Valaki. Pedig oda legalább ment valaki…Van útközben néhány megálló. Vagy két major, ki tudja mivel foglalkoznak az elvadult tájon. Az egyiken egy utas le. Ceremónia állomás és főnöke hiányában minimális. A semmi végén személyzet összefog. Masiniszta kifog, Kalauz Váltókezelővé (is) avanzsál, mozdony vissza, és piheg kicsit. Ihatnánk addig egy kávét vagy egyebet, de nincs itt semmi, nemhogy betyárcsárda, csak a falu templomtornya látszik vagy két kilométernyi messzeségben. Így hát megyünk haza, ahogy jöttünk. Útközben egy utas fel, így döntetlen.

MÁV-folklór, protokoll, egyenruha, tradíció. A menet bruttó bevétele 3600 Ft.

A természetvédelmi terület felületes ránézésre, (valaha jobb napokat látott ) elszáradt nádas, néhol túlérett foszló buzogányokkal. És vegyes erdőnek látszó csenevész bozót, a fauna tán épp sziesztáz. Az égvilágon semmi, ami tájnak nevezhető, érdekes, vagy legalább kellemes a szemnek. Ettől persze még megbúhatnak itt ritka vadvirágok, melyek nevét is (talán) tudom, hórihorgas gémek, avagy ösztövérek, pockok , vagy épen bármi, aminek a természetét érdemes védeni.

Azért elautózunk a viszonylag új autóúton Csisztára. Még alig érünk a közelébe, máris figyelmeztető tábla a kötelezően fizetős parkoló használatára. Hatására és az egyéb látvány okán meg sem állunk, teszünk egy lassú félkört a szuvönirbódék és a főbejárat között.

Kérdezzük Csisztán, a faluban… hát a vasút?…Ó, az régen nem jár, nem volt pénz a pálya felújításra, már a síneket is felszedték… – a MÁV ? – Fenét! Boldog-boldogtalan…aki épp bírta, jó lesz áthidalónak födémgerendának, vagy csak úgy kilóárban…

Mézet veszünk egy porta előtti kis asztalról, a pénztárgép mellőzésével, őstermelőileg. És nagy levegőt. Az még élvezhető.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük