Ti vagytok én

Régebben foglalkoztat a gondolat, hogy folytatnám a Ti vagytok az én problémám cikket. A magam módján. De valahogy mindig leáll a mersz, ha belekezdek folytatnom is kellene és minden kell(ene) rosszul hangzik mostanában.

Pedig mi vagyunk egymás problémái. Ahogy a “föl föl, ti rabjai a földnek” kezdetű nóta biztatott: “semmik vagyunk, s minden leszünk”…szóval a probléma is lettünk, a fölet meg lefölözte más. Szóval, ülök a kocsiban az ovi melletti parkolóban Péterre, mamára várva. Meleg van, ablakok letekerve.

– A jó qrva anyját ezeknek, érzékelem audice, valahonnan balról. Körülnézek a bambaságból. Sehol senki aki ezek lehetne, se jó qrva anyjával, se anélkül. Akkor balra is nézek, az előbbi körülből. A talaj felett kevéssel egy barnásan fehér hengeres valami mozog, akár egy jól szituált kenőmájas. Egy vezeték húzódik róla hátrafelé, a végéhez egy ember van csatlakoztatva. Ahogy közelebb érnek, a kenőmájas alján lábakat vélek felfedezni, ezek szerint nem lebeg, még közelebbről azt is meg lehet állapítani, hogy egy boxer lehetett, mielőtt kenőmájassá nem tömték.

– Hogy micsoda emberek vannak – hallom ismét balról, fel is fogom menten, hogy – sehol senki lévén – az előbbi monológ is a vontatmánytól származik. Lassan elhaladnak előttem, én pedig azon mélázok, kire, mire is vonatkozna hegyibeszéd.

A konvoj eléri a jobb felé eső szemetest. Az ember nézegeti. Én is. Semmi érdekes, valami barom rákötözött egy széles műanyag szalagot, vagy kétméterest, de az is lehet, hogy a szemetesből lóg ki s “leng, lengeti a szél.” A kenőmájas befordul a sarkon, az ember a szalag végénél megáll. Elkapja a végét, leszakít belőle két kisebb darabot és továbbáll, póráziránt.

– A jó qrva anyját az ilyennek – teszem magamévá a filozófiát, letört volna a keze, ha visszagyömöszöli a kukába a többit??…nem csak a mocskos pofáját járatja!? Ülök tovább a seggemen. De valami nyugtalanít. A jelenet értelmetlensége. Na jó, akkor majd én.

Kikászálódom, elsétálok a szemeteshez. Pár lépésre tőle egy másik is van, mindkettő akkurátusan bebélelve, majdnem üresen. Erkül nem adná fel, tovább nézelődöm. A szemetes oldalára egy kb. 2collos cső van hegesztve, oldalán nyílással. Ebből lóg ki a műanyag szalag. Kicsit húzok rajta, hátha sikerül kiszabadítani. De könnyedén enged, még közelebbről rájövök, hogy egy tekercs van a csőben. Ez már magas nekem, túl meleg van ehhez, vissza kocsiba, az árnyékba. Most a kis szürke agysejteken a dolog.

Jól van. Odáig rendben, hogy valami zakkant zöldkommandós önkormányzati megbízatással vascsövekbe zárt műanyagtekercseket erősít a szemetesekre. Így a közmunkásnak nem kell cipelnie a bélésanyagot, csak kihúzza…ládde milyen ostoba vagy, az nem szalag, hanem zsák…de hogy tette bele csőbe, hogy ne lopják el?? – fészkeli belém magát a praktikum.

Péterék még nem jönnek, újabb műszaki bejárás. Ahá!…A vascsőnek csavarozható fedele van…hehe, na és, csak egy csavarhúzó…na nem. Nem akármilyen csavarok, csillagfejűek, ilyen azért nincs minden háztartásban. Kezdek lenyugodni.

Mivel nem vagyok kutyás ember, még eltart pár percig, míg összerakom a képet. Ezek kutyagumi gyűjtők. A csőben a kis műanyag zacskók, tekercsben. Kutyás jő, letép egy zacsit, ismerős, nem?..pont úgy mint házi szemetesek, szóval letép egy zacsit…letép…letépne, de nem szakad..kijjebb húzza, letép…jobban letép..megrántja..kijön két méter..rálép a végére…végre! Ami kilóg, erős felindulásból ott hagyja…

A jó qrva anyját az ilyennek…miféle emberek vannak?!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük