Politikum

Úgy vélem, modern világunk· társadalmi politikai alapképlete akár Tolsztoj kis meséjéből is eredeztethető. Legalább is ami a lényeget illeti.

“A méhkas történetének az a verziója amelyet a here írt meg, az anyagok és források felsorolásával kezdődik. Az anyagok és források a következők: “Híres herék emlékiratai. Idősb Debe Őfelsége levélváltása ifjabb Kuku őfenségével. Az udvarkvártélymesteri napló. A herék száj-hagyományai, dalai és románcai…

A historiográf Prupru méhkas-története az első rajzás és az első herék megjelenésének idejével kezdődik . A here Prupru leírásai szerint ez a június 6-tól Péter napig terjedő időköz a kas legvirágzóbb korszaka volt. Ebben az időben a kas ereje és gazdagsága teljében volt…. a mi kasunk legfőbb megkülönböztető jellemvonása és kiválósága abban állt, hogy neki sikerült elsőnek világra hoznia a heréket, akik belső kormányzásuk és külső kapcsolataik révén díszéül szolgáltak. Déli egy óra után repültek ki a herék elsőízben, ugyanakkor, amikor a munkásméh málhás lóként folytatta szünetlen, közönséges, alsórendű munkáját, mézet és virágport cepelve az ivadékok számára. Azok akik ezt a kivonulást látták, egyértelműen kijelentik, hogy a világnak sohasem volt része ennél pompásabb látványban. A nagy, fekete, szőrös, selymes herék, egyik pompásabb a másiknál kibújtak a kas kapuján és ahelyett, hogy mint az egyszerű méhek tüstént táplálékért repültek volna… azonnal felcsavarodtak a magasba és sasokként keringtek a kasok felett… mindegyik here rázendített a maga nótájára, kifejtve felfogását az államkormányzat feladatairól, s az abban várható változásokról és tökéletesbedésekről. A gyülekezet figyelmét főleg a dolgozó méh helyzetére és tevékenységére fordította, amelyről egyhangúan megállapította, hogy ki nem elégítő és javításra és irányításra szorul. A gyülekezet szétosztotta maga között a kormányzat különböző ágazatait és azonnal hozzáfogott azon rendszabályok megvitatásához, amelyeknek elő kellett segíteniök a méhek hatékonyabb munkáját. Tüstén megválasztották az intézőket, helyetteseiket a helyettesek helyetteseit: az erkölcs-cenzort a megfigyelőket, az ellenőröket, a bírákat, a papokat, a költőket és a bölcselőket és mindegyik állást megfelelő tartalommal és javadalmazással láttak el. A választók és megválasztottak véleménye szerint, a legkiválóbbakat választották meg…Sokáig keringtek így, zsongva a kasok előtt, félretaszítva az útból a táplálékért repülő méheket, akik nem fogták fel teljes mértékben annak jelentőségét, ami érettük történt.

Így az egyik méhnaplóban ez a feljegyzés van erről az időről:

Ma kisétáltak uraságaink, négy óra hosszat zsongtak és keringtek ész nélkül a kasok felett és akadályozták a népet a munkában. Csak négy órakor takarodtak haza. A semmittevésben holtra fáradtak és azonnal hozzáláttak a faláshoz. Isten neki. Van elég az ő számukra is. Csak az a bosszantó, hogy a munkában akadályoztak. Másnap a herék hozzáfogtak a hivatalukkal járó kötelességek ellátásához. Kívülről úgy látszott, mintha szakadatlanul ugyanazt csinálnák. De csak a hozzá nem értőknek látszott így.

Ime az egyik fő közéleti nagyság naplójának kivonata:

Engem választottak meg egyhangúan a munkások helyes repülésének ellenőréül. Hivatalom nagyon nehéz és bonyolult; tudatában vagyok egész fontosságának és ezért, fáradtságot nem sajnálva, a lehető legjobban igyekszem ellátni; de egy ember számára ez túlságosan nehéz feladat és ezért meghívtam segédemül A.-t, annál is inkább, mert nagynéném unokafivére megkért, hogy juttassam álláshoz. Ugyanígy jártam el B. és D. és G. tekintetében. Nekik is szükségük lesz segítőtársakra. Úgyhogy ügyosztályunkon harminchatan vagy harmincnyolcan leszünk…. Másnap a közös tanácsülésen kifejtettem tervezetemet.

Uraim, – mondtam – kétségtelen, hogy mindenek előtt azokat a rendszabályokat kell fontolóra vennünk, amelyek mellett lehetővé válik azon alapelvek kidolgozása amelyekre működésünk program – tervét alapíthatjuk….

Kitűnt azonban, hogy a szavazás kérdése nincs eléggé megvilágítva, és határozatba ment, hogy bizottságot választunk, feladatává téve a szavazás kérdésének tisztázását és a következő ülés elé terjesztését. Ugyanilyen buzgalommal dolgoztak a többi közéleti funkcionáriusok is, és hála fáradozásaiknak a kas egyre jobban virult….A jólét, úgy az övék, mint az egész kasé, teljes volt, bárha be kell ismerni, hogy valamelyes perturbáció is lejátszódott, amely abból állt, hogy a munkásosztály egy része egyszer csak a fejébe vette, hogy a királynővel kirepül a kasból és lógva marad egy kőrisfa ágon. És a méheknek ez az önkényes eljárása csorbát ejthetett volna a herék befolyásán, ha ugyanabban a pillanatban, amikor a rajzás beállt, eszükbe nem jutott volna arra parancsot adni, – nehogy a méhek azt gondolhassák, hogy cselekedetüket saját akaratuk és nem a kormányzók legfelső utasítása irányította…

Augusztus vége felé azonban lázadás előjelei kezdtek mutatkozni. Egy ízben a herék repülésük után megjelentek a lépeken és csodálkozásukra azt tapasztalták, hogy azokat a munkásság foglalja el, amely nem engedi be őket. Méltatlankodva távoztak és más kasokba repültek. De a többi kasban is ugyanez volt a helyzet. Nyilván minden rend felbomlott. A herék egy utolsó kísérletet tettek: berepültek a saját kasukba, de a méhek nem engedték őket felülre, hanem a kas aljába taszították a heréket, ahol hideg volt és nem volt táplálék….A herék lefogytak, kiszáradtak és egymás után meghaltak. Egyikük sem süllyedt le annyira, hogy megdolgoztak volna táplálékukért.
A méhek fenn a lépeken valamit csináltak, zsongtak, de mint a here-történettudósok mondják, vezetőiket elveszítve kétségtelenül elpusztultak az anarchiában. A méhek engedetlensége a herékkel szemben vesztüket okozta. Elpusztultak. Ezzel fejeződött be a kasnak a herék által megírt története.

A munkásméh által megírt történet nem egyezett meg ezzel a történettel.”

Nézzetek csak utána…  (Tolsztoj: Úr és szolga- 1889

***

Ez a történet manapság nem szalonképes. Mármint a munkásméh verzió. Ahogy a munkás sem. Ma csak a polgár szalonképes. Meg a középosztály. És tegyük hozzá, maga az író is alighanem a herék közül valónak tartotta magát. De hát a világ leggazdagabb rockerei is dalolnak néha a szegényekért. Végül is, még mindíg jobb, mintha futnának értük. – 2014. november

***

A képet azután Gorkij árnyalja tovább.

“Egy másik földesúr meg nagyon szeretett a történelemre hivatkozni, hogy bizonyítsa a maga igazát – s valahányszor csak kedve szottyant, hogy hetet havat összehordjon, menten kiadta a parancsot egy erre igen rátermett személynek: – Jegorka fiam, szaladj, ráncigálj elő nekem néhány tényt a történelemből, hadd bizonyítom be, hogy a történelem sohasem ismétli meg magát, és megfordítva….

Úgy mellesleg rebellis is volt ez a földesúr – egy időben mindenki úgy találta, hogy rebellisnek kell lenni, s amikor maguk között voltak ezek a derék emberek, csak úgy röpködtek a merész célzások…kivilágos virradatig.

De a nép egyszerre csak nyugtalanul háborogni kezdett – ez se kerülte el a földesúr figyelmét, s megkérdezte: – Jegorka, miért idegeskedik a nép? Az meg készséges örömmel jelenti: – Emberi módon akar élni a nép… A földesurat büszkeség fogta el: – Ahá! No és ki tanította őket erre, mi? Én tanítottam őket…meg az elődeim…

Egészen elragadta a lelkesedés, s minduntalan hajszolta Jegorkát: – Ráncigálj elő egypár tényt az európai agrármozgalom történetéből…meg evangéliumi idézeteket az egyenlőségről…meg a kultúrtörténetből, a tulajdon eredetéről… S most már végképp nekibátorodva, személyesen oktatja ki a legértelmesebb muzsikokat…És máris tényekkel bizonyítja, hogy minden népnek kötelessége a szabadságra áhítozni, jóllehet ez az óhaj nem egyezik a felsőbbség óhajával. A muzsikok persze örülnek, s azt kiáltják: -Köszönjük alázattal !

Mindez nagyon szépen indult, a baráti egyetértés, a keresztényi szeretet és a kölcsönös bizalom jegyében – de egyszerre csak a muzsikok azt kérdik: – Mikor tetszik elmenni? – Hová? – Hát el innen. -Honnét? – Hát a földről… É s kacagnak, hogy micsoda fura ember ez. Mindent olyan szépen megért, és a legegyszerűbb dolgot nem tudja megérteni…”

Lengyel László szerint két csapást is mért az az országra a miniszterelnök eddig: egyik a valutaválság, a másik a közigazgatás szétverése. Ez után a 100 nap után egy kérdés maradt: mikor tetszik lemondani? – értékelte Orbán Viktor (második) kormányzását Lengyel László. (http://atv.hu/cikk/20100906_lengyel_laszlo?)  2010.szeptember

Keserü Maxi jól elvolt ezekkel a “földesurakkal”. A mesének persze nincs vége, ám akik hepiendre számítanak, ne nagyon éljék bele magukat. Amikor a muzsikok a frissen szerzett tudást a földesúr ellen fordítják (no azért nem nagyon igyekeznek a “földesurak” kikupálni a népet – arra ott a templom – mert még gondolkodni kezdenek és mindenféle téves következtetésekre jutnak) és elzavarással fenyegetik, végső kétségbeeséssel eszébe jut dédanyja, – maga az élő történelem – aki olyan vén, hogy már csak három szóra emlékszik: nem-szabad-engedni, felteszi kérdéseit és megkapja a válaszokat. A katonaság rendet csinál, s földesúr azóta újra kedvenc időtöltésével a történelemmel foglalkozik.

“… új példányt vásárolt a történelemkönyvből s meghagyta Jegorkának, hogy töröljön ki belőle minden olyan tényt, amely liberalizmusra csábíthat, amit pedig mégsem lehet kitörölni, azt töltse meg új tartalommal. Jegorkának igazán mindegy! Ő mindenre kapható – már pornográfiával is foglalkozik, hogy bebizonyítsa kormányhűségét.”

Amennyiben fenti passzusból valaki azt vélné kiolvasni, hogy a liberalizmus káros a mindenkori hatalom egészségére, (sőt bizonyos változatában a társadalom egésze egészségére ) és hogy mindig megtalálja az aktuális disznóságaihoz tényeket előásó és bizonygató tollforgató prostituáltjait, annak csak azt tudom mondani, hogy erről Peskov Maxit kellene megkérdeznie. De ugyanez igaz a hatalomra nézve is – mondaná Keserű.

“…A muzsikok pedig, mondanunk sem kell, lecsillapodtak, békésen éldegélnek, s unalmukban durva csasztuskákat faragnak:

– Hej, az anyád hétszentségit ! – Tavasz lesz, csak várd a végit – Nyögünk, jajgatunk, – Míg éhen halunk !

Hiába, no – vidám nép az orosz…” (is)

***

Zsidókérdés-felelet

“Noha a zsidók is orosz alattvalók, mégis szilárd meggyőződésünk, hogy nem kell őket teljesen kiirtani, s alulírottak ezennel kijelentjük, hogy minden szempontból helytelenítjük élő emberek túlzásba vitt megsemmisítését\”. Humanisztov, Vegetarianov, Ivanov, Ejnyebejnyin,Hebehurgyin, Orditovszkij, Oszip Tutyimutyin, Recsegin, Fittyinszkij, Kiril, Medotov, Szátyárszkij, Kapitolina Kolonckaja, Bornyemiszov ny. alezredes, Namér ker. ügyész, Piszmogjev, Furakovics, Grisa Majdanszkij hétéves gyerek.

S ez így ment minden pogrom után, azzal a különbséggel,, hogy Grisa életkora változott, Namér helyett pedig – ha hivatalosan váratlanul ki kellett szállnia a hasonló nevű városba – Kolonckaja írta alá a tiltakozást. Olykor vidéken is visszhangja támadt ennek a tiltakozásnak: \”Teljes együttérzéssel csatlakozom\” táviratozta Durmozból Marcangov, ugyancsak csatlakozott Totyakovból Szepegin és Bagovból “Mardosi és Tsai”- de mindenki tudta, hogy a “Tsai”-t maga költötte hozzá a nagyobb nyomaték kedvéért, mert Bagovban ilyenek nem léteztek.

A zsidók még jobban zokogtak, amikor a tiltakozásokat olvasták, s egyikük – egy ravasz fickó – egy nap ezt indítványozta:

Tudjátok, mit? A legközelebbi pogrom előtt dugjunk el minden papirost, tollat, tintát! Jó? Kíváncsi vagyok rá, mihez kezdenek majd ezek tizenhatan, meg az ő Grisájuk? Tetszett a többieknek a gondolat, s a szót tett követte: összevásároltak minden papirost, minden tollat és eldugták, a tintát meg a Fekete-tengerbe öntötték. Aztán mint akik jól végezték dolgukat, hazamentek és vártak. Nos nem kellett sokáig várniuk: a törzsökösök megkapták az engedélyt, meg is rendezték szépen a pogromot. S miközben a zsidók kórházakban feküdtek, a humanisták bejárták egész Pétervárt papirosért és tollért.

De hiába: nincs papír, nincs toll, se égen se földön, legfeljebb az urak hivatalaiban, de azok nem adnak. – Hogyisne! – mondták – Tudjuk mi jól, mire kell az nektek! Szó sem lehet róla, erről mondjatok le ! – De hát akkor mit csináljunk? – siránkozik Piszmogjev. – Az már nem a mi dolgunk – felelik.- Eleget tanítottunk benneteket, hogy kell tiltakozni, most már csak süssetek ki valamit magatok….Grisa, – aki közben már elmúlt negyvenhárom éves – elpityeredik: – Tijtakozni akajok!…Könnyű mondani – de ha nincs mire írni azt a tiltakozást! – Talán egy kerítésre? – veti fel az ötletet komoran Fittyinszkij. Igen ám, de Pityerben nincsenek deszkakerítések, csak vasrácsok. Végre aztán kiloholnak a külvárosba, s valahol a vágóhíd mögött találtak egy rozoga deszkakerítést.

Humanisztov előveszi a krétát, de alighogy felrajzolja az első betűt, egyszerre csak, mintha az égből pottyant volna oda, ott terem egy rendőr, és korholó hangon rájuk szól: – Hát emmegmi? A kerítésre firkálunk? Kölyköket elnadrágolnak az ilyesmiért, de hogy komoly urak effélével szórakozzanak…ejnye, ejnye!

Persze a rendőr félreértette a dolgot: azt hitte, hogy az 1001-ik paragrafus ellen vétő írókról van szó. A humanisták azonban zavarba estek, és szétszéledtek, ki-ki a maga házába. Így történt, hogy egy pogrom tiltakozás nélkül maradt, a humanisták pedig elestek megszokott élvezetüktől. Mégiscsak igazuk van azoknak, akik fajpszichológiai ismereteikre támaszkodva azt mondják: ravasz nép a zsidó! “

Ennek a mesének az író nem írta a végére, hogy ne keressen senki erkölcsi tanulságot benne. Talán mert van benne. Nos, azt majdnem bizonyosra veszem, hogy a “törzsökösök” – de nevezhetjük őket egyszerűen köznépnek is – nemigen olvasgatták Bibó műveit, sem előtte sem utána, és nagy valószínűséggel más tudós emberek – humanisták, pacifisták – bonyolult és számukra érthetetlen megközelítéseit sem. Talán mert az egyszerű köznép (ma is) azt gondolja, hogy ennyi telik az “írástudóktól”, megkavarják a szart, azután vagy van papíros, vagy marad a szar-(deszka)palánk-átverés érzése.

You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

Powered by WordPress and Bootstrap4