Category Archives: Netlog

Netlog

Előző, kedvelt közösségi oldalunk maradékát próbálom előtalálni, innen-onnan.

Má innen is alig láccik, volt 10349 látogatóm, ebből hárman rajongtak is. Azóta meg is gyógyulhattak. Émmeg maradok örök 70 éves.

A lajos499 még Mo.hu időkből származik, lévén Lajos jr. is a családban. Így az id. előtag (ami a római számokban 499) az öreget fémjelzi.

A többi lassan történelem. Már csak hamisítani kell.

Mellékesebben

Magyar értelmiségiek, polgárok tiltakozása
2006. május 23. MNO

5évértékelő

Kissé elkésve, de nyolc napon túl gyógyulóan. Ha terveztem volna, most beszámolhatnék az Ötéves(Layos)Terv végrehajtásomról. Demert ember tervez émmeg csak úgy, alig sarjadt újabb hajtás. Eevótunk a régiekkel is.

Vizitáció

“Nem akarok pont itt vitázni, de nem hiheted azt, hogy ha fizetnénk a 300 forintos vizitdíjat, akkor lelkiismeretesebbek lennének az orvosok!!!! Ezt Te sem gondolod komolyan. Annyit tömködtem a zsebüket, mert anyukámnak jó nyugdíja volt, meg különben is akkor nem számított semmi, csak Ő és mégsem törődtek Vele.”

Töretlenül

“Orbánt Viktor és kormánya több százezer embert elüldözött az országból” – mondta Gúr Nándor. A Fidesz szerint viszont “a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején a munkanélküliség megduplázódott, ma 160 ezerrel dolgoznak többen és töretlenül nő a foglalkoztattok száma”.

Gázáram

Hogy folytassam korábbi tényfeltárásomat: mert mindig eljő az igazság pillanata. (vagy a Jeges)

4évértékelő

Kedves Barátaim!

Újabb évfordulóhoz közeledve, vagy már…na, mindegy, érve vagy hagyva esedékes lenne a szokásos évértékelő.

Mellékesen

“Most már biztosra vehető, hogy 2007-ben az EU tagállamok közül Magyarország fogja elkönyvelni a legalacsonyabb gazdasági növekedést és a legmagasabb inflációt.

Festek

Szabad időmben néha festegetek. Ma is festettem egy órát. Kerítésnek látszik, de hát nem vagyok én egy Dali.

Tésztálkodok

Béla azt mondja, lazítani kellene kicsit. Tömjük a kedves olvasót a hülyeségeinkkel. Amit ugyan a Nagy Hülyeségből extrahálunk centiliterre, vagy épp cseppekre. Amúgy esszenciánosan. Vagy isszan…de mégis..